100 millió dollárból növeli kapacitását a Nestlé Kolumbiában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 01. 31. 09:23

A Nestlé a következő három évben 100 millió dollárt (92,03 millió eurót) ruház be kolumbiai tevékenységeibe – jelentette be pénteken Gustavo Petro elnök, aki komoly erőkkel dolgozik az iparosítás fellendítésén.

Az új beruházási program a világ legnagyobb élelmiszer- és italgyártója által a dél-amerikai országban már elköltött 13 millió dollárra épül – áll a kormány közleményében, amely szerint az új pénzeszközök a gyártókapacitás növelését és a technológiai korszerűsítést célozzák.

„A szegénységből való kilábalás érdekében elkerülhetetlen Kolumbia iparosítása” – írta az elnök a Twitteren.

A Nestlé nem kommentálta azonnal a hírt.

A közlemény azonban idézte a vállalat Latin-Amerikáért felelős vezetőjét, Laurent Freixe-t, aki szerint a program a vállalat termékportfóliójának megerősítését és – egyebek mellett – a fiatalok munkavállalásának kormány által is preferált előmozdítását szolgálja.

ESM

Kapcsolódó cikkeink