100 hektárra elegendő növényvédő szert vont ki a hatóság
Próbavásárlással „jutottak” 3,5 kg cirill betűs, valamint érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel nem rendelkező növényvédő szerhez egy magánszemélytől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei márciusban. Az akciót további ellenőrzés követte Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Végül több mint 30 kg kockázatosnak számító növényvédő szert vont ki a forgalomból a hatóság.

(Fotó: Nébih)
A próbavásárlás egy további helyszínre is elvezette a hatósági felügyelőket, ahol egyéb növényvédő szerek ellenőrzésére is sor került. A két vizsgálat végül összesen 32 kg növényvédő szer forgalomból való kivonásával, forgalmazásának és felhasználásának megtiltásával, valamint zár alá vételével zárult.
A kifogásolt növényvédő szerek kapcsán több szabálytalanságot is megállapítottak az ellenőrök
A hatóság magyar nyelvű címkével és az azon kötelezően feltüntetendő információkkal el nem látott, kizárólag cirill betűs jelölésű, valamint lejárt felhasználhatósági idejű, továbbá Magyarországon érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel nem rendelkező és nem nyomonkövethető növényvédő szereket vont ki a forgalomból. További súlyos szabálytalanságot jelentett, hogy a növényvédő szereket üzleten kívül, működési és növényvédő szer forgalmazási, vásárlási, felhasználási engedély nélkül értékesítették. A forgalomból kivont, zár alá vett engedélyköteles termékek mennyisége megközelítőleg 100 hektár növényi kultúra kezelésére lett volna elegendő.
Az eljárás és a bírság megállapítása még folyamatban van. Az érintett magánszemély adatai elérhetőek a Nébih jogsértés listáján: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek
A hatóság a jövőben is fokozottan ellenőrizni fogja a növényi termékek vizsgálatakor a nem engedélyezett szerek jelenlétét, valamint a növényvédő szerek forgalmazását, melyek használata a gazdálkodóktól is nagy körültekintést igényel. Kiemelten fontos, hogy növényvédő szert kizárólag üzletben, megbízható forrásból szabad vásárolni, továbbá a felhasználásuk során fokozottan ügyelni kell az előírások betartására.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >Friss és ropogós: hónapos retket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson
A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált retekvetőmagokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >