10 millió svájci frank és 12 tonna csokoládé: itthon és külföldön is segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Nestlé
A Nestlé vállalatcsoport több fronton is szerepet vállal a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítésében: a svájci székhelyű anyavállalat nemrég bejelentette, hogy 10 millió svájci frankkal támogatja a koronavírus elleni küzdelmet a világban, amelyet a Nemzetközi Vöröskeresztnek és nemzeti társaságainak ajánlott fel.
A Nestlé Hungária e mellé közel 100 millió forint értékű felajánlást juttat el a nehéz helyzetben lévő, rászoruló családoknak: más termékek mellett közel 12 tonnányi húsvéti csokoládét adományoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, amivel talán könnyebbé teheti a hátrányos helyzetű családok hétköznapjait.
A cég az Élelmiszerbankkal való együttműködésen túl további eszközzel is segíti az egészségügyi dolgozókat: a napokban két furgonnyi terméket küldött a Szent László Kórház munkatársainak, többek között kávét, kávégépet, csokoládét és más egyéb finomságokat. Ezen felül pénzbeli adományokkal is támogatja másik stratégiai partnerét, a Vöröskeresztet. A Nestlé munkatársai saját belátásuk szerint lemondhatnak fizetésük tetszőleges részéről a Magyar Vöröskereszt javára, amelyet a vállalat nem csak továbbít, hanem a felajánlás mértékének megfelelő összeggel meg is támogat.
„A Nestlé a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártó vállalataként folyamatosan figyelemmel kíséri a világszerte egyre terjedő koronavírus-veszélyt, és rendkívül komolyan veszi a fogyasztói, és a működéséhez kapcsolódó közösségek iránti felelősségét. Fontosnak tartjuk, hogy az Élelmiszerbankkal és a Magyar Vöröskereszttel való együttműködésünk folytatásaként a saját eszközeinkkel segítsünk a nehéz helyzetbe kerülőkön és támogassuk az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit”– mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója.
„A Nestlé 2008 óta stratégiai partnerként segíti Egyesületünk munkáját, és éves szinten körülbelül 60 millió forint értékben adományoz termékeket az Élelmiszerbank számára. A mostani rendkívüli helyzetben a cég olyan felajánlást tett, amivel talán kicsit elviselhetőbbé tehetjük az otthonmaradásra kényszerült nélkülöző gyerekek napjait”- tette hozzá Szabó Szilvia, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezetője.
A Nestlé dolgozóinak köszönhetően minden magyarországi gyárban folyamatos a termelés. A vállalat minden biztonsági és egészségvédelmi óvintézkedést megtett munkavállalóiért, akik továbbra is biztosítják a fogyasztók Nestlé termékekkel való ellátását. (nestle.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >