10 éves a Majomkenyér
Az idei évben ünnepli 10. születésnapját a Majomkenyér márka, amelynek nagyon sok ételérzékenységgel élő ember köszönheti, hogy már édességek terén sem kell ízélményben kompromisszumot kötnie. A különleges csemegék megszületéséről, eredményeiről és a megvalósításra váró tervekről Salgó-Agócs Andreával, a Majomkenyér alapító-tulajdonosával beszélgettünk.
– Mikor és milyen céllal alapították meg a céget és a Majomkenyér brandet?
– A céget 2013-ban alapítottuk hárman. Mindannyiunknak van valamilyen ételérzékenysége, és ennek kapcsán tapasztaltuk, hogy nem találunk olyan mentes édességeket, amelyeket szívesen fogyasztanánk mi magunk is. A termékportfólió kialakításánál az volt a fő szempontunk, hogy többféle mentességet egyszerre kiszolgáló, finom ízű, mesterséges tartósítószer, ízfokozó és színezék nélkül is hosszú szavatossági idejű termékeket fejlesszünk, amelyek maximálisan kielégítik az igényeket.
– Milyen jelentősebb eredményeket értek el eddigi működésük során?
– Termékeink Great Taste és Mentes díjasok, írt rólunk a Forbes és a HVG is, számos országból jeleztek vissza ott élő magyarok vagy éppen a termékeinket kóstoló külföldiek, hogy ilyen finom mentes termékkel még nem találkoztak. Magyarországon a retail láncok többségében, valamennyi drogériahálózatban és egyre több online webáruházban vagyunk jelen, emellett folyamatosan növekvő számú tudatosan gondolkodó céggel alakítunk ki hosszú távú partnerséget. Jelenleg több szomszédos országban, többek között Szlovákia és Románia magyarok lakta területein, különösen magyar nyelvű webáruházakban megvásárolhatóak a Majomkenyér kekszek, de zajlanak a tárgyalások a további terjeszkedésről is.
– Mi a cégfilozófiájuk, milyen értékek mentén működnek?
– Fontos számunkra, hogy megbízható, transzparens partnerei legyünk a vásárlóinknak, akik nem pusztán gyártót keresnek bennünk, hanem olyan partnert, aki igyekszik válaszolni a kérdéseikre, megoldani egy-egy problémát, együtt gondolkodik velük. Mi erősen támaszkodunk az ő igényeikre, mert abban hiszünk, hogy a partnerként kezelt fogyasztó és beszállító esetén nagyon jó, előremutató dolgok adódnak össze. A fenntarthatóság hatalmas kihívás a szakma számára, ebben is igyekszünk kijelölni a saját utunkat, felvenni a piaci-fogyasztói tempót, fenntartható stratégiában gondolkodunk a gyártás, fejlesztés területén is.
– Jelenleg milyen termékekkel vannak jelen a magyar piacon?
– Kekszek, bonbonok, csokis szeletek és szaloncukrok, valamint nemrég vezettük be a vegán, gluténmentes kekszmorzsánkat, amely remekül illeszkedik a tudatos termeléshez, mert a külcsínben az előírásainknak nem megfelelő (de minőségében természetesen igen) kekszekből készítjük, így azok is hasznosulnak, és remek partnerek lesznek a konyhában. Ehhez kapcsolódik egy új termékkategóriánk is, amelyet nemsokára egy egészen különleges partneri együttműködéssel és kampánnyal fogunk bevezetni a piacra.
– Milyen terveik vannak a jövőre vonatkozóan?
– Szeretnénk az édes termékek mellett sós verziókkal is megjelenni. A sós portfólióval párhuzamosan elmegyünk a funkcionális irányba, ügyelve arra, hogy ezek a termékek beltartalomban is megfeleljenek a fenntarthatósági elvárásoknak. A termékfejlesztés mellett szeretnénk vásárlóinkat még inkább motiválttá tenni a Majomkenyér, valamint nemzetközi márkánk, a MOKYEN termékeinek vásárlásában, ehhez egy speciális rendszert alakítunk ki, ami egyedülálló közösséget teremthet ebben a szegmensben. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Lendületet vett a növényi alapú élelmiszerek eladása Európában
Lendületesen ível felfelé a növényi alapú élelmiszerek forgalma Európában, mely…
Tovább olvasom >2025. január 1-jétől kötelező feltüntetni a diófélék és szárított gyümölcsök származási helyét
A jövő év elejétől bizonyos diófélék és szárított gyümölcsök csomagolásán…
Tovább olvasom >Vegetáriánus szakácsképzés indul jövőre Ausztriában
2025 elején a vegetáriánus gasztronómiára szakosodott szakácsképzés indul Ausztriában. Bár a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új irány a haszonjárműveknél: a Transporter és az ID. Buzz formabontó újdonságai
A Volkswagen Transporter hetedik generációja újraértelmezi a klasszikus haszonjármű fogalmát,…
Tovább olvasom >Rekordösszegű adomány a P&G paralimpikonokat támogató kampányában
Több mint húszmillió forint gyűlt össze A Mindennapok Bajnokai elnevezésű…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >