Kávé és Társai Ltd.
Nem volt véletlen a coffee szó kivétele a Starbucks logóból – többek között erről is beszélt a Spiegel című német hetilapnak adott interjújában Howard Schultz, az újra a növekedés útjára állt mamutcég élére 2008-ban visszatért elnök-vezérigazgató. A jelenlegi gazdasági válságért elsősorban a politikusokat okoló szakember úgy gondolja, hogy a „vér” visszajuttatása a gazdaság vérkeringésébe a cégek feladata is, tehát a munkahelyteremtésből a Starbucksnak is ki kell vennie a részét. Ennek megfelelően a cég a tervek szerint a következő 6-12 hónap folyamán 70 000 új munkahelyet alakítana ki. A Starbucks forgalma 9 százalékkal emelkedve elérte az évi 11 milliárd dollárt – ebben jelentős szerepe volt az üzleti koncepció megváltoztatásának. Schultz meggyőződése, hogy a kávé árának emelkedése a pénzügyi spekuláció eredménye; ezt a nézetét a Starbucksnak beszállító 30 ország szakembereitől kapott információkra alapozza.
A sikert a múltban és most is sikerre halmozó cégvezető úgy véli, a néhány évvel korábbi problémák oka az volt, hogy a menedzsment nem a megfelelő „eredményeket” mérte és jutalmazta – nem a kiszolgálás gyorsaságára kellett volna koncentrálni, hanem a vevővel való kapcsolatteremtésre. A Starbucksnak a kávézás tökéletes élményét kell nyújtania, ily módon lényegtelenné válik, hogy a McDonald’s kávéja olcsóbb-e, a vendég ezt a még megfizethető luxus kategóriájaként kezeli. Az instant kávé bevezetése valóban sokakat meglephetett, ismeri el Schultz, és a Porsche 4 ajtós változatának megjelenését hozza párhuzamként; a konzervatívabbak akkor is a márka hanyatlását jósolták. Több meglepetést is ígért még az elnök, aki szerint a Starbucks előtt számtalan a lehetőség, hogy komoly eredményeket érjen el az élelmiszer-kereskedelem területén; a következő 12-18 hónapban új termékeket és egészen új termékkategóriákat fognak piacra dobni mind az ételek, mind az italok területén.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >