Több milliárd forint adót csalt egy bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével
Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Haszon Dávid elmondta, hogy a NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást. Az adatok szerint a bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket, főként sajtot, csokoládét és kávét. Azokat Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább.
Az árut negyedévente cserélődő, „bukó” cégeken keresztül szerezték be, amelyek vagy nem nyújtottak be bevallást vagy fiktív adatokat közöltek, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját.
A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került a bűnbandán keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A kereskedés volumenét mutatja, hogy az egy főre jutó magyarországi adatokkal számolva több mint egymillió ember éves sajtfogyasztását fedezték ilyen módon.
A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat – egyebek mellett egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt -, továbbá jelentős összegű készpénzt is lefoglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A biztosított vagyon értéke megközelíti a másfél milliárd forintot.
A nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öt ember letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelöletlen tojásokat találtak egy furgonban az M5-ös autópályán
Több mint hatvanezer jelöletlen tojást foglaltak le a Nemzeti Adó-…
Tovább olvasom >NAV-ellenőrzési trendek 2024-ben: A transzferár-adatszolgáltatás tanulságai és fókuszterületei
A transzferárazás szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte…
Tovább olvasom >NAV: egy budapesti raktárban talált több mázsányi fagyasztott élelmiszert semmisítettek meg
Pótkerekek, használt bútorok és ruhák között bukkantak rá több mázsányi…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >