Tovább gyorsult az euróövezeti és az uniós infláció
Novemberben a várakozásoknak megfelelően, az előzetes adattal megegyező 1,5 százalékos, az előző havit 0,1 százalékponttal meghaladó volt a fogyasztói árak éves emelkedése az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.
Novemberben az egy évvel korábbihoz képest az euróövezet 19 tagállamában 1,5 százalékkal, az EU 28 tagállamában pedig 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Októberben az euróövezetben 1,4 százalék, az EU-ban 1,7 százalék volt az éves áremelkedés.
Az előző hónaphoz képest az euróövezetben és az EU-ban is 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak novemberben.
A legkisebb inflációt Cipruson regisztrálták novemberben, 0,2 százalékot. Írországban 0,5 százalék, Finnországban pedig 0,9 százalék volt az éves áremelkedés. A legmagasabb infláció Észtországban volt novemberben, 4,5 százalék, Litvániában pedig 4,2 százalék, az Egyesült Királyságban 3,1 százalék.
Magyarországon az éves áremelkedés novemberben 2,6 százalék volt az októberi 2,2 százalék után, a havi áremelkedés pedig 0,3 százalék az Eurostat közleménye szerint, míg a Központi Statisztikai Hivatal 2,5 százalékos éves és 0,4 százalékos havi inflációt jelentett novemberre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Az infláció a népszerű halételeken is meglátszik
Ahogy a nyári szezon közeledik, a belföldi nyaralók körében népszerű…
Tovább olvasom >Az év folyamán újra emelhetik díjaikat a hazai nagybankok
Az infláció következményeként a magyarországi nagybankok kénytelenek voltak emelni díjszabásaikat,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az alkoholmentes sörökre és a prémium kategóriára fókuszál a magyar sörpiac
A magyar sörpiac jelentős változásokat mutat az alkoholmentes és a…
Tovább olvasom >Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >