Illegális parfüm-nagykereskedő bűnszervezet ellen indult eljárás Kecskeméten
Több mint két és fél milliárd forintnyi áfát titkolt el egy illegális parfüm-nagykereskedő bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói számoltak fel. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a az ügyészségnek – tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda közlése szerint egy budapesti férfi szlovák gazdasági társaságok nevében rendelt parfümöt az Amerikai Egyesült Államokból. A nagy mennyiségű árukészletet papíron egy fiktív személyen keresztül értékesítették, valójában azonban a férfi által bérelt budapesti raktárba került.
A parfüm-nagykereskedés készletét kiegészítették Európából beszerzett áruval is, majd egy jól bejáratott vevői kör részére értékesítették. A NAV pénzügyi nyomozói és szlovák kollégáik több helyszínen tartottak házkutatást és lefoglalták a bűncselekmény bizonyítékait. Emellett lefoglalták a bűnszervezet raktárának teljes készletét, százezer doboz, több mint nyolcszáz különböző márkájú parfümöt, mintegy egymilliárd forint értékben.
A keletkezett kár megtérülése érdekében nagy értékű ingatlant, jelentős mennyiségű készpénzt, drága karórát és elektronikai berendezéseket is zároltak.
A férfi a parfümökből származó bevételéről adóbevallást egyáltalán nem nyújtott be, forgalma azonban a raktárban lévő számítógépből és a nyomozás adataiból pontosan nyomon követhető volt.
Az előzetes letartóztatásban lévő férfit és a szállításban, értékesítésben, számlázásban közreműködő hat társát költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói az ügy iratait vádemelési javaslattal küldik meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hamis tisztítószereket és adózatlan cigarettát foglalt le a NAV
Hamis tisztítószereket és adózatlan cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó-…
Tovább olvasom >Több ezer doboz adózatlan cigarettát talált a NAV egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei házban
Több ezer doboz adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök egy Borsod-Abaúj-Zemplén…
Tovább olvasom >Több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon
Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése. A Nemzeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >Erős fenntarthatósági programot valósít meg az Sz. Variáns Kft
A debreceni csomagolástechnikai családi vállalkozás, az Sz. Variáns fontosnak tartja…
Tovább olvasom >