Gyulay Zsolt: Működik a trafikrendszer

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 06. 12:10

Elérte célját a trafikrendszer – állítja az NDN Zrt. vezetője. Gyulay Zsolt az MTI-nek azt nyilatkozta, hatékonyan akadályozzák a fiatalkorúak cigarettához jutását. A feketepiac aránya hazánkban mintegy 12 százalék, amely jóval kisebb, mint Ausztriában, vagy Németországban. Az ellátásról azt mondta a vezérigazgató, hogy a lakosság 98,5 százaléka helyben hozzájuthat a dohányáruhoz. A mozgóárusítást végül nem vezették be, mert nem olcsó megoldás.

dohanybolt

A dohánytermék-kiskereskedelem kizárólagos állami hatáskörbe vonásával a kormány elérte a fő célkitűzéseket, sikerült jelentősen csökkenteni a fiatalkorúak dohányzását – értékelte az elmúlt egy év tapasztalatait az NDN Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Gyulay Zsolt az MTI-nek elmondta, elindult a feketekereskedelem felszámolása, pontos adatszolgáltatás valósult meg, mindeközben folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése.

Gyulay Zsolt elismerte, a rendszer döcögősen indult, de úgy vélte, ez érthető, hiszen rengeteg érdek ütközött. A korábbi közel 40 ezer értékesítési pont helyett jelenleg mintegy 6 ezer dohánybolt működik. A változások legfontosabb mozgatórugója a fiatalok védelme volt. Míg 2013. július 1-je előtt a fiatalkorúak 58 százaléka juthatott dohánytermékhez, addig ma már csak 12 százaléka – állította a vezérigazgató. A trafikosok komolyan veszik, hogy fiatalkorúakat ne szolgáljanak ki, hiszen ez szigorú következményekkel jár, s folyamatosak az ellenőrzések.

Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/915-gyulay-zsolt-mukodik-a-trafikrendszer

Kapcsolódó cikkeink