A zöldségeket kevésbé károsította az áprilisi fagy
A gyümölcsösökben még nem végeztek a kárfelméréssel, ugyanakkor a szántóföldi zöldségeket kevésbé károsította az április végi fagy – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Ledó Ferenc közölte: az április végi kedvezőtlen időjárás miatt a gyümölcsösökben mozaikszerűen tett kárt a fagy. Ez azt jelenti, hogy a fagy kártételének területi eloszlása igen változatos. Van ahol tényleges fagykár érte az ültetvényeket, azaz a termés megsemmisült, de akadnak olyan gyümölcsösök, ahol a hideg miatt a termés kötődésével vannak gondok. Ez utóbbi esetben terméscsökkenéssel – és nem teljes terméskieséssel – kell számolniuk a gazdálkodóknak. De csak később, várhatóan 1-2 hét múlva lehet becslést készíteni a terméskiesésről, amikor megtörténik a gyümölcshullás.
A FruitVeB elnöke megjegyezte: vannak olyan térségek az országban, ahol néhány kilométeres távolságban lévő ültetvényeken az egyiken észlelhető volt a fagykár, míg a másikon nem. Sőt, volt olyan ültetvény is, amelynek az egyik fele elfagyott, míg a másik nem – tette hozzá. Ez is nehezíti a felmérést.
A fagykár először a nyírségi területeket érintette április elején. Ott van ahol 100 százalékos a fagykár. Ez a kártétel főként az alma- és a meggyültetvényeket érintette. A múlt heti (április 26-29.) fagy pedig Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megye gyümölcsöseinek egy részét érintette, de a Balaton környékén nem okozott komolyabb gondot. Itt is 100 százaléktól néhány százalékos kártételig sok mindent tapasztaltak a szakemberek. Ezen a területen a legnagyobb gond a szamócaültetvényekkel van, mert azokat teljes virágzásban érte a fagy. Ezért a szamócásokban 60-80 százalékos a fagykár is előfordult.
Múlt hét péntek reggelre (április 29.) is sok helyen nulla Celsius fok alá süllyedt a hőmérséklet. Ez főleg Győr-Moson-Sopron megye nyugati és Vas megye egy részét érintette. Sopron környékén a szőlőkben, az alma- és meggyültetvényekben keletkezett nagyobb kár. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy országosan 25-30 százalékosra becsülhető a fagy okozta kár.
Ledó Ferenc utalt arra, hogy azokon a területeken, ahol a gyümölcsök „csak” megfáztak, és a gyümölcshullásra várnak a szakemberek, ott előnyként kezelhető, hogy a fagykár a gazdag virágzást követően következett be. Ez ugyanis akár kedvező helyzetet is eredményezhet sok helyen, mivel nem lesznek túlterhelve a fák, és így kedvezőbb lehet a terméshozam és a minősége. Ezért nem biztos, hogy a fagy mindenhol olyan kárt okozott, ami meghaladja a kárenyhítésre jogosító 30 százalékos veszteséget.
A szántóföldi zöldségek esetében a fagy kártétele lényegesen kisebb volt, mint a gyümölcsösökben. A kedvezőtlen időjárás a már kiültetett dinnyében, a kikelő borsóban és a csemegekukoricában tett kárt. A borsó újra fog hajtani, csak a termés mennyisége lesz lényegesen kevesebb. A dinnyetermelőknek szerencséjük volt, mert a Békés megyei területeket, ahol a kiültetett növények 80 százaléka van, nem érintette a fagy. A fagy egyedül Tolna megyében tett komolyabb kárt a dinnyeföldeken.
A gazdáknak még 10 napjuk van, hogy a kárt felmérjék, és ha az a 30 százalékot meghaladja, bejelentkezzenek a Kárenyhítési Alaphoz – mondta a FruitVeB elnöke. Hozzátéve: Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kezdeményezte, hogy hosszabbítsák meg a kárbejelentés idejét május végéig. Ezért a FruitVeB kéri a fagykárt szenvedett gazdákat, hogy figyeljék az erről szóló híradásokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sokszínű szezon: változó trendek az európai spárgapiacon
A 2024-es spárgaszezon is megerősítette, hogy Európa egyik legnépszerűbb tavaszi…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >AM: vis maior helyzetet hirdet ki az agrárminiszter az április fagykár miatt
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >