Emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben és az EU-ban szeptemberben
Szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölt adatai szerint a 19 országot tömörítő eurózónában és a 28 tagú unióban egyaránt 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly szeptemberhez képest. Havi összevetésben az euróövezetben 0,4 százalékos, az unióban pedig 0,2 százalékos emelkedést mértek. A tényadatok összhangban állnak az elemzői várakozásokkal.
Augusztusban az euróövezetben 0,2 százalékkal, az EU-ban pedig 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben, az előző hónaphoz képest pedig 0,1-0,1 százalékos volt az emelkedés.
Tavaly szeptemberhez képest tíz uniós országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben Bulgáriában (-1,1 százalék), Horvátországban (-0,7 százalék) és Szlovákiában (-0,5 százalék). Tizenhatban emelkedtek, a legnagyobb mértékben Belgiumban (+1,8 százalék), Észtországban (+1,7 százalék) és Ausztriában (+1,1 százalék). Spanyolországban stagnáltak az árak, a legfrissebb brit adat pedig még augusztusról származik.
Az Eurostat Magyarország esetében éves összehasonlításban 0,7 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,2 százalékos áremelkedést jelzett.
Szeptemberben még mindig az energiaárak húzták lefelé az éves inflációt az euróövezetben: 3,0 százalékkal volt olcsóbb az energia, ezen belül a földgáz ára 5,6 százalékkal, a fűtőolajé 12,7 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 2,4 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 1,1 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek pedig 0,7 százalékkal drágultak.
Az energiaárakat nem számolva 0,8 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció szintén 0,8 százalékkal növekedett szeptemberben az euróövezetben.
Az előző hónaphoz viszonyítva a maginfláció 0,5 százalék volt. Havi szinten az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 0,3 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,0 százalékkal csökkent, de az energia 1,0 százalékkal, az energiaiparhoz nem kapcsolódó ipari javak pedig 3,1 százalékkal drágultak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >Orosz uborka önti el uniót: feszül a lengyel termelők piaca
Bár az Európai Unió az orosz mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankciós…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >