A Széchenyi Tőkealap 160 milliót fektetett a Konsanszky divatmárkába

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 20. 11:00

A Széchenyi Tőkealap (SZTA) 160 millió forintot fektetett a Konsanszky Kft.-be, hogy a Konsanszky magyar divatmárka nemzetközi terjeszkedését segítse – jelentette be Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

penz--

Hozzátette, hogy a befektetés illeszkedik a Széchenyi Tőkealap 600 millió forintos kreatív ipar portfóliójába.

Csuhaj V. Imre kiemelte: a tőkealap befektetésével nemcsak a Konsanszky márka külpiaci megjelenését segíti, hanem hozzá kíván járulni ahhoz, hogy további stabil tőkebefektetések legyenek a cégben.

Tus-Dzsurbán Ágnes, a Konsanszky Kft. ügyvezetője, résztulajdonos hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Tőkealap forrásait belső és külső építkezésre fordítják. A belső építkezés keretében professzionálisan működő csapatot hoznak létre, erre a háttérre építve jelennek meg a külpiacon.

Az ügyvezető elmondta, hogy eddig is volt már jelentős nemzetközi megkeresésük, és dolgoznak a Konsanszky márka gyártási hátterének erősítésén. A kollekcióval Franciaország, Hollandia, a skandináv államok, Kína, London valamint Ázsia nagyvárosaiban – Tokió, Hong Kong, Szöul – is meg kíván jelenni.

A 2016-os tavaszi és nyári kollekciójuk februárban már boltokba kerül, ezen kívül on-line is értékesítenek. Az ez évi árbevételi terv 10 millió forint, a jövőben pedig folyamatos növekedéssel, 2018 végére 90-120 millió, 2019-re pedig 200 millió forint árbevétellel számolnak – mondta Tus-Dzsurbán Ágnes.

Víg Zsuzsanna, a kft. marketingvezetője kiemelte, hogy februárban a koppenhágai divatvásáron jelennek meg, és megtiszteltetés, hogy a Konsanszky márkát erős versenyben, a szakmai zsűri beválogatta a márciusi párizsi Tranoi kiállításra, ahol önállóan mutathatják be kínálatukat.

A céget Konsánszky Dóra divattervező és Tus-Dzsurbán Ágnes alapította 2015-ben. A tervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) elvégzése után az egyik legrangosabb párizsi divategyetemen, az Ecole Chambre Syndicale de la Couture Parisienne-en szerzett posztgraduális diplomát, majd a híres francia divatcégnél, a Nina Riccinél és a Lanvinnél volt gyakornok. A kollekció már eddig is olyan rangos nemzetközi divateseményeken vett részt, mint a Paris Fashion Week és a New York Fashion Week. A tervező ruhadarabjai vezető divatlapokban – olasz és kínai Vogue, Glamour – is megjelentek, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a Fashion Awards Hungary – Az év divattervezője, 2010-ben pedig a magyar Glamour Women of the Year – Az év divattervezője díjakat, 2011-ben a hg.hu Design Award neves szakértőkből álló nemzetközi zsűrije díjazta a kollekciót. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink