2015 ismét rekordév lehet a turizmusban
Ismét rekordévet zárhat a magyar turizmus, már novemberben csaknem teljesültek a 2015-re kitűzött célok, decemberre várhatóan kiemelkedő eredményekről számolnak majd be a szálláshelyek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Ruszinkó Ádám hozzátette: tavaly novemberig 9 millió 700 ezer vendég jött magyarországi szálláshelyekre, akik több mint 24 millió vendégéjszakát töltöttek el, a szálláshelyek bevételei pedig elérték a 342 milliárd forintot. Az egész éves cél 10 milliós vendégszám, 25 millió vendégéjszaka és 350 milliárd forintot meghaladó bevétel – ismertette.
A helyettes államtitkár a statisztikai hivatal novemberi szálláshely-forgalmi adataira reagálva elmondta: kissé csökkent a külföldiek vendégéjszakáinak száma, amelynek oka egyrészt a párizsi terrortámadás, másrészt a migránshelyzet volt. A helyzet nem drámai, hangsúlyozta, 11 hónap alatt szépen bővült a külföldi beutazó turizmus is, a belföldi turizmus pedig novemberben ki tudta egyensúlyozni ezt az enyhe csökkenést.
Kitért arra, hogy „fantasztikus sikertörténet” a SZÉP-kártya, tavaly 83 milliárd forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet költöttek belföldi utazók a kártyáról, idén pedig meghaladják a 90 milliárd forintot a feltöltések. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a…
Tovább olvasom >Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti…
Tovább olvasom >KSH: a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest
A vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023…
Tovább olvasom >További cikkeink
A női energiák a fókuszban az idei Gourmet fesztiválon
A kiváló női séfek, cukrászok, pékek és termelők kerülnek főszerepbe…
Tovább olvasom >Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a…
Tovább olvasom >Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti…
Tovább olvasom >