OKSZ: az árrésstop elérte a kívánt hatást, ki lehet vezetni
Az árrésstopban érintett élelmiszerek átlagos kosárértéke egyértelműen csökkent a rendelkezés hatálybalépését megelőző időszakhoz képest. Ezzel párhuzamosan az online árfigyelőben megtalálható termékek kosárértékének csökkenése pedig azt mutatja, hogy nem következett be az árrésstop miatt elszenvedett veszteségek tovább hárítása. Az alapélelmiszereken belül például a tojás ára közel 30 százalékkal, a búzafinomliszté 20 százalék feletti mértékben, a tejé 15 százalékkal csökkent.
Bármilyen, az érintett termékkör kiterjesztését célzó jogalkotói szándék esetén az OKSZ élni kíván az előzetes szakmai egyeztetés lehetőségével. Az Országos Kereskedelmi Szövetség érintett élelmiszerkiskereskedő vállalatai partnerek a kormány inflációfékező gazdaságpolitikájának megvalósításában, de a további veszteségek elkerülése érdekében számítanak az árrésmaximumot szabályozó rendelkezés május végi kivezetésére. Mivel az árrésstop bevezetésének indoka a magas infláció volt, ami most már csökkenő pályára állt, bízunk abban, hogy a kivezetésre minél előbb sor kerül, mivel annak hátrányos hatásai az idő múlásával halmozódnak a kiskereskedők és a beszállítók üzletvitelében. A magyar fogyasztók érdeke is az, hogy magas színvonalon, jó áron szolgálják ki őket a kiskereskedők.
Kapcsolódó cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új Happy Meal-szabály a botrány után
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >