Lázár János szigorúbb jogszabályokat sürget a Fanta-botrány kapcsán
A magyar sajtóban nagy visszhangot kapott az a hír, hogy a Magyarországon forgalmazott Fanta üdítőben jelentősen kevesebb narancslé található, mint a többi európai országban kapható változatokban. Lázár János, az építési és közlekedési miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi élelmiszeripari cégek alacsonyabb minőségű termékeket értékesítenek Magyarországon, ezért szükséges a törvényi szabályozás szigorítása.
A Coca-Cola megerősítette, hogy az országonként eltérő jogszabályoknak és piaci igényeknek megfelelően különböző összetételű a Fanta. A cég szerint az egyes országokban kapható termékek gyümölcslétartalma hasonló a helyi piacon elérhető hasonló üdítőkhöz, és összhangban vannak az érvényes helyi szabályozásokkal. Ezen kívül a Coca-Cola közölte, hogy folyamatosan dolgoznak a termékeik cukortartalmának csökkentésén, ami szintén befolyásolhatja a különböző országokban kapható italok ízét és összetételét – írja az Index.
Lázár János a közösségi média bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a magyar emberek egészsége a tét, és nem fogadható el, hogy „a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak”. A miniszter szerint szükség van arra, hogy a fogyasztók képesek legyenek nyomon követni az élelmiszerek útját, és egységesen kell fellépni azokkal a kereskedelmi szereplőkkel szemben, akik kihasználják a beszállítókat és megkárosítják a vásárlókat.
A Demokratikus Koalíció (DK) a fogyasztóvédelemhez fordult az ügyben, kifogásolva, hogy a magyar változatban csupán 5 százalék narancslé található, míg az olasz változatban ez az arány 12 százalék. A DK szerint ez a gyakorlat sérti a magyar fogyasztók érdekeit, és sürgős intézkedéseket követel a kormánytól az élelmiszer-minőségi szabályozás szigorítása érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
Megérkezett a Coca-Cola ikonikus karácsonyi kamionja
Az ikonikus Coca-Cola kamion idén Magyarországra is begurul. A túra…
Tovább olvasom >Közösen igyekszik elérni a délkelet-ázsiai hibrid vásárlókat a Coca-Cola és Grab
A Coca-Cola és a Grab együttműködésük megerősítésével igyekeznek a Délkelet-Ázsiában…
Tovább olvasom >Új programot indít a Coca-Cola Indiában a kis- és középvállalkozások támogatására
A Coca-Cola India bejelentette a Super Power Retailer Program nevű…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >