Kivonul az Aldi Dániából
A norvég Reitan Retail múlt pénteki közlése szerint 114 dán élelmiszerüzlet és három elosztóközpont meg nem nevezett összegért történő megvásárlásáról állapodott meg a német rivális Aldival. A lépéssel a norvég csoport Rema 1000 diszkont üzletláncát bővíti.
Mint azt Ole Robert Reitan, a Reitan Retail vezérigazgatója a Reutersnek elmondta
„Ezzel jelentősen megnőnek dániai bevételeink, és a Rema 1000 Dániában a legnagyobb élelmiszerüzletlánc lesz”.
A tranzakciót megelőzően a Rema 1000-nek mintegy 330 élelmiszerüzlete volt Dániában.
A német Aldi diszkontvállalat közleményben közölte, hogy az eladás része a dán piacról való teljes kivonulásnak, ahol összesen 188 üzlete van. Az Aldi ehelyett nyolc másik kulcsfontosságú európai piacra összpontosít.
Az Aldi közlése szerint az üzlet részeként az Aldi 2800 fős teljes alkalmazotti létszámából mintegy 1200 főt elbocsátanak.
A Skandináviában és a Baltikumban kisboltokat, élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket és benzinkutakat működtető, mintegy 42.000 alkalmazottat foglalkoztató Reitan Retail 2020-ban jelentette be, hogy tőzsdei bevezetést tervez még ki nem tűzött időpontban.
„A tőzsdei bevezetésre akkor kerül majd sor, amikor a megfelelő feltételek adottak lesznek” – mondta Ole Robert Reitan.
Kapcsolódó cikkeink
Telt ház lesz 10 km-en a 30. ALDI Női Futógálán
Kiemelkedő érdeklődés előzi meg Magyarország egyetlen női futóversenyét, a 30.…
Tovább olvasom >Mintegy 500 termék árát csökkenti a Lidl Németországban
A Lidl bejelentette edditi történetének legnagyobb volumenű árcsökkentését: a diszkontlánc…
Tovább olvasom >Több mint 60 háztartási és higiéniai termék ára csökken az ALDI-ban
A vásárlók igényeihez és a piaci környezethez igazodva újabb szakaszához…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >