Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Emlékeztetnek arra, hogy egy kormányrendelet értelmében, ha egy termék új, kisebb (tömegű vagy térfogatú) kiszerelésben kerül forgalomba, a kereskedő köteles két hónapig a vásárlók számára jól látható, a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott formájú és tartalmú figyelemfelhívó tájékoztatást elhelyezni.
Magyarországi gyártás esetén a gyártó, egyéb esetekben az első magyarországi forgalomba hozó, illetve a nagykereskedő köteles – az érintett termék első értékesítésekor – írásban tájékoztatni a kereskedőt a kiszerelés csökkenéséről és a korábbi kiszerelések esetleges kivezetéséről. Ezzel egyidejűleg ugyanilyen tartalmú értesítést kell küldeniük az NKFH részére is.
A kiszereléscsökkentés adatbázis az NKFH honlapján (www.nkfh.gov.hu) érhető el, és – mint hangsúlyozták – az átláthatóságot, a tudatos vásárlói döntések meghozatalát és a kereskedelmi gyakorlatok nyomon követhetőségét támogatja.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: magyar nyelvű jelölés hiánya miatt Milka csokoládékat hívott vissza a gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: penész miatt tejes krémmel töltött Dörmit hívtak vissza a forgalomból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Webáruházak árfeltüntetési gyakorlatait ellenőrizte európai vizsgálatban a GVH és az NKFH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

