Zsindelyes Pálinkafőzde: az olcsóbb italok iránt nőtt a kereslet
Idén az olcsóbb árfekvésű alkoholos italok értékesítési aránya emelkedett a prémiumtermékek eladásával szemben az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.-nél – közölte a társaság ügyvezető igazgatója-tulajdonosa hétfőn az MTI-vel.
Papp József elmondta, a pálinka értékesítése a tavalyihoz képest változatlan, ám ezen belül a topkategóriás termékek rovására emelkedett az olcsóbb sajátmárkás italok forgalma. Az arány jelenleg 60-40 százalék az olcsóbb termékek javára, a kívánatos azonban ennek a fordítottja lenne – mondta Papp József.
Hozzátette, a novemberi adatok szerint idén húsz százalékkal csökken a magyar kereskedelmi pálinkafőzés forgalma, a Zsindelyesnek viszont sikerült megőriznie tavalyi értékesítési volumenét.
Az évente 2 millió kilogramm gyümölcsöt feldolgozó, 53 embert foglalkoztató érpataki üzem vezetője szerint idén nagyjából tartható lesz a tavalyi 1 milliárd 16 millió forintos nettó árbevétel, nagyobb nyereséggel viszont idén már nem számol a családi vállalkozás. Papp József hozzáfűzte, jövőre mintegy 100 ezer hektoliterfok pálinkát palackoznak le majd az üzemben, betartva a szigorú bevizsgálási szabályokat. ( A hektoliterfok a szesztartalom mértékegysége, megfelel 1 liter abszolút alkoholnak). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >