Zsigó Róbert: érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára az árrésstop hatására
Az árréstop bevezetésének hatására érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára – hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a friss adatok alapján a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.
Ismertette, az árréscsökkentés március 17-iki bevezetése óta 884 termék ára csökkent átlagosan 18,1 százalékkal, ezen belül szóródás van, 21 termék ára 50 százaléknál nagyobb mértékben mérséklődött.
Az adatokból látszik, hogy az intézkedést meg kellett tenni, hiszen korábban a kereskedelmi láncok extraprofitot tettek az alapvető élelmiszerekre. Ezt mutatja, hogy 98 terméknél 40-50 százalék közötti az árcsökkenés az intézkedés hatására – emelte ki.
Zsigó Róbert felidézte, hogy a kormány döntésével 30 alapvető élelmiszer kategóriában vezette be az árrésstopot. A döntésnél a legfontosabb szempont az volt, hogy miből vásárolnak a legtöbbet a családok és az idősek. Az intézkedéssel a legfontosabb cél, hogy megóvják a családokat, nyugdíjasokat a túlzott és indokolatlan áremelésektől.
A KIM államtitkára elmondta: az intézkedés betartását a hatóságok folyamatosan ellenőrzik, eddig 205 ellenőrzést tartottak, egyelőre jogsértés nem történt, ezidáig nem volt jellemző, hogy a profitmérséklődést a kereskedelmi láncok átterhelnék más élelmiszerekre, de ha ez megtörténne, azonnal lépni fognak
– jelentette ki az államtitkár.
Zsigó Róbert szólt arról is, hogy nincs élelmiszerhiány, és nem indokolt, hogy bárki készleteket halmozzon fel.
Az M1 aktuális csatornán Zsigó Róbert elmondta, bebizonyosodott, hogy a kereskedelmi láncok az alapvető élelmiszerekre extraprofitot tettek. Az intézkedés bevezetésével a kormány azt mondja, legyen elég 10 százalék, azaz 30 alapvető élelmiszerkategória esetében 10 százalékot tehetnek a beszerzési árra, többet nem.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány kifizette és állandósította a 13. havi nyugdíjat, továbbá a parlament előtt vannak azok a törvényjavaslatok, amelyek a 30 év alatti, valamint a 2 és 3 gyermekes édesanyák személyi jövedelemadó mentességét bevezetik. Két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt, megszületett a 3 éves bérmegállapodás, nőnek a reálbérek. Mindezt azért csinálják, hogy a családoknak anyagi biztonságot adjanak – fogalmazott az államtitkár.
Nem fogják megengedni, hogy a kereskedelmi láncok elvigyék azt a pénzt, amit az emberek anyagi biztonsága érdekében eljuttattak hozzájuk – hangoztatta az államtitkár.
„Nem fogják megengedni, hogy a magyar embereket kifosszák„
– mondta.
Az árrésstopot egyelőre május 31-éig vezette be a kormány, hatása az áprilisi inflációs adatban lesz majd érezhető. Akkor lehet majd dönteni arról , hogy az intézkedést meghosszabbítják-e, vagy más intézkedést hoznak. Bármilyen döntés születik is, május 31. után az alapvető élelmiszerek ára nem emelkedhet indokolatlanul.
A családokat mindenképpen meg kell védeni, folyamatos munkára van szükség ahhoz, hogy tartósan alacsony élelmiszerárak maradjanak a családok, nyugdíjasok érdekében – tette hozzá Zsigó Róbert.
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: olcsóbbak lesznek a gyógyszerek
Olcsóbbak lesznek a gyógyszerek – közölte a Kulturális és Innovációs…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatokat dolgozott ki az árréscsökkentést célzó intézkedések kivezetéséről
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) benyújtotta a kormánynak a GKI…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >