Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal csökkent az intézkedés alá vont 30 alapvető élelmiszer ára – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Zsigó Róbert szerint az árréscsökkentés szűk egy hónappal ezelőtti bevezetése óta 872 termék ára csökkent, ezek között pedig van 21 olyan, aminek 50 százalék felett és 103 olyan termék, aminek legalább negyven százalékkal, de van olyan is, amelynek 64 százalékkal csökkent az ára.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elért eredményeket meg is kell védeni, ezért folyamatosan figyelik, hogy a kereskedők betartják-e a maximum tíz százalékos árrést az érintett termékkategóriák esetében.
Eddig 416 üzletet ellenőriztek, s jogszabálysértés még nem történt. Bár bizonyos ügyeket vizsgálnak, de az látszik, hogy a kereskedelmi láncok betartják árréscsökkentést
– emelte ki.
Közölte ugyanakkor, hogy vannak jelek, amelyek szerint a „kereskedelmi láncok majd idővel megpróbálnának ez alól kibújni”, de ezt nem fogják engedni. Kijelentette: a kormány nem háborút akar a kereskedelmi láncokkal, csak vissza szeretné szorítani „az indokolatlan és túlzó áremeléseket az élelmiszerek területén, és azt szeretnénk, ha ebben partnerek lennének a kereskedelmi láncok” – hangoztatta.
Zsigó Róbert szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban a telekommunikációs szolgáltatások – így a tévé, az internet, illetve a mobiltelefonálás – és a banki szolgáltatások árai is emelkedtek, ezért a kormány velük is tárgyalásokban kezdett.
A telekommunikációs cégek és a bankok is vállalták, mondta, hogy 2026. július 1-ig nem fognak árat emelni, illetve azok a cégek, amelyeket már megtették, azok visszaviszik az áraikat a 2025. január 1-i szintre.
Kijelentette: a kormány célja, hogy hosszabb távon is megmaradjon az élelmiszerek csökkentett ára, s hogy ne történhessenek indokolatlan emelések, ennek érdekében pedig folyamatosan ellenőrizni fogják a láncokat és szükség esetén büntetni is fognak.
Kapcsolódó cikkeink
Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszatér a tömeg a boltokba: az árrésstop és az ünnepi készülődés együtt pörgeti a forgalmat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
