Zöldségszállítmányt foglaltak le Borsodban
Két tonna zöldséget foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szállítmányt megsemmisítik, mivel annak eredete bizonytalan – közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyi Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel kedden.
Varga Zoltán arról tájékoztatott, hogy a magyar-szlovák határ közelében, Büttös és Buzica települések között egy rutinellenőrzésen állítottak meg a pénzügyőrök egy láthatóan túlterhelt mikrobuszt.
Az autó raktere tele volt zöldségekkel; paradicsommal, zellerrel, káposztával, céklával, hagymával, karalábéval és répával. A szállítmányt nem jelentették be az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer), és a gépkocsivezető az áru eredetét igazoló dokumentumokat sem tudott bemutatni. Emellett az ellenőrzésen kiderült: a gépjárművezető feketén dolgozott a fuvarozó cégnél.
A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik kockázatosnak ítélték meg a szállítmányt és elrendelték annak megsemmisítését – tette hozzá Varga Zoltán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: replikaként árult hamis szurkolói termékeket találtak a pénzügyőrök
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH-NAV akció a vámhatáron – cél: az online platformokról rendelt veszélyes termékek kiszűrése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négy tonnányi húskészítményt foglaltak le Röszkén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

