Zökkenőmentesen nyitottak újra az üzletek
A veszélyhelyzet feloldásával a kereskedelemben is újraindult az élet: újranyitottak az üzletek, és a kereskedők visszaállhattak a megszokott nyitvatartási rendre – olvasható az origo-n.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, a fogyasztóvédelem nem kapott panaszokat az üzletek újranyitásával kapcsolatban, és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a kereskedők tisztességesen járnak el például az újranyitás során hirdetett akcióikkal. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vásárlók és a tisztességes piaci szereplők érdeke a folyamatos és szigorú fogyasztóvédelmi ellenőrzés.
Schanda Tamás szerint általánosságban elmondható, hogy magas árazással vagy készlethiánnyal kapcsolatos problémákról sem érkeznek már bejelentések. Sok üzlet, amely a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések miatt nem tudott nyitva tartani, most akciókkal várja a vásárlókat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők e téren is tisztességesen járnak el. Egy-egy apróbb problémával találkoztak ugyan az ellenőrök, de ezeket az adott üzletek orvosolták is, és kirívó jogsértés sehol nem történt- mondta az államtitkár.
Hozzátette, hogy a vírus elleni védekezés nemcsak a vásárlók szokásait változtatta meg, hanem sok esetben az üzletek gyakorlatát is. Hangsúlyozta, hogy mindig érdemes előre érdeklődni a változásokról. Van például olyan üzletlánc, amely most nem teszi lehetővé az ott kapható ruhák felpróbálását, de minden gond nélkül visszaveszik az árut – említette példaként.
Kiemelten ellenőrzik a maszkokat
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a maszkokat kiemelt figyelemmel ellenőrzik a fogyasztóvédelem munkatársai. Elmondása szerint már a vámhatáron vizsgálják a beérkező termékeket, és megtiltják azok behozatalát, amennyiben a szállítmány nem felel meg a leírásnak, illetve nincsen hozzá megfelelő tanúsítvány, vagy még nem kezdték meg a megfelelőség értékelését az arra kijelölt uniós tanúsító intézetnél. Mivel más uniós országból is érkezhetnek maszkok a magyar kereskedelembe, az üzletek és a webáruházak kínálatát is folyamatosan ellenőrzik – mondta Schanda Tamás. Hozzáfűzte, hogy a különböző védőeszközök használatával kapcsolatban mindenképpen az Operatív Törzs útmutatásait kell figyelembe venni.
A március elejétől és május 14-éig tartó, fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésről Schanda Tamás elmondta: a kormányhivatalok országosan összesen közel 1300 üzletben végeztek ellenőrzést, és ezek 11 százalékában találkoztak jogsértéssel. Mivel a kijárási korlátozás miatt megnőtt a webáruházak jelentősége, most
tavasszal fokozott figyelmet fordítottak az online kereskedelemre.
Tájékoztatása szerint a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai 650 webáruházat ellenőriztek, és a problémás esetek aránya kicsivel magasabb, de nagyságrendileg azonos, 15 százalékos volt a hagyományos kereskedelemben tapasztalttal. Hozzátette: ezek az arányok nem különböznek érdemben a korábbi időszakok eredményeitől.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a hazai ellenőrzésekkel párhuzamosan Magyarország egy uniós fogyasztóvédelmi akcióhoz is csatlakozott. (origo, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
„Egy ilyen izgalmas időszakra nem lehet nemet mondani!”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országszerte 22 helyszínen rendezik meg a III. Nyitott Piacok Napját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >