Zelenszkij bemondta: veszélyben a világ élelmiszerellátása
Ukrajnának havonta 7 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy pótolja az országa elleni orosz invázió okozta gazdasági veszteségeket – jelentette ki a Világbank fórumán virtuális bejelentkezésében Ukrajna elnöke. Az esemény központi témája természetesen az Ukrajnában zajló háború és annak súlyos következményei, valamint hogy a nemzetközi közösség miként tudja pénzügyileg segíteni a megtámadott országot rövid és hosszabb távon. Az ukrán fél már új Marsall Tervet emleget az újjáépítés érdekében.
Volodimir Zelenszkij beszédében úgy vélekedett, hogy a a globális közösségnek azonnal ki kell zárnia Oroszországot a nemzetközi pénzügyi intézményekből, egyúttal minden országot felszólított arra, hogy szakítsák meg azonnal a kapcsolatokat Moszkvával. Javaslata azt is tartalmazta, hogy Oroszországot minden pénzügyi intézményből ki kell zárni.
Arra is felhívta a figyelmet az ukrán államfő, hogy a fekete-tengeri kikötők orosz blokádja akadályozza az ukrán exportot, ez pedig elkerülhetetlenül kihat a világ élelmiszerbiztonságára.
Kapcsolódó cikkeink
Az EU egyenértékűnek ismeri el Ukrajnából és Moldovából származó import vetőmag tanúsítványait
Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el csütörtökön, amely az…
Tovább olvasom >Ukrán import GMO-élelmiszerek ellen szólalt fel Szijjártó Péter
Magyarország nemmel fog szavazni az ukrajnai mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátlan,…
Tovább olvasom >Drágul a sárgarépa Ukrajnában a kínálati szűkülés miatt
Április végére jelentősen megemelkedett a sárgarépa ára az ukrán piacokon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >