Zamárdi megtelt

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 08. 00:03

Zamárdi megtelt a csütörtöktől induló, négynapos Balaton Sound Fesztivál idejére – nyilatkozta Csákovics Gyula polgármester az MTI-nek.

A polgármester elmondta, a tavalyi Balaton Sound után sokáig tartotta a telítettségét a település, így a válság ellenére a korábbi éveknél is nagyobb vendégforgalmat bonyolított. A fellendülő turizmus nem feltétlenül a Soundnak köszönhető, de az idén negyedik alkalommal megrendezett fesztiválnak nagy szerepe van abban, hogy Zamárdi egyre ismertebbé válik.
A négy nap alatt tavaly 94 ezer vendéget fogadó rendezvény nemcsak Zamárdié, hanem az egész Balatoné – hangsúlyozta Csákovics Gyula, utalva arra, hogy a sztárok és a vendégek egy része Siófok, Balatonföldvár és Balatonfüred minőségi szálláshelyeiről érkezik.
Tavaly a településnek – az idegenforgalmi adóhoz (ifa) járó állami támogatással együtt – 36 millió forintos közvetlen bevétele származott a Balaton Soundból, amelyen felül közvetett haszonnak számít az is, hogy a település szolgáltatói nagyobb bevételekre tehettek szert.
A polgármester abban reménykedik, hogy idén a fesztivál némileg megnövelt kempingterülete és belépőinek száma segít abban, hogy az ifa állami támogatásának csökkenése ellenére is a tavalyihoz hasonló bevételre tegyen szert az önkormányzat.
Csákovics Gyula beszélt arról is, hogy bár mindig akadnak elégedetlenkedők, a település lakossága és nyaralóinak többsége kifejezetten toleránsan áll a rendezvényhez, tudomásul véve a pár napig tartó nagy tömeget, hangos programokat és közlekedési nehézségeket. Zamárdi a korábbi évekhez képest a parkolók számának növelésével készül az idei rendezvényre. Nagyobb figyelmet fognak fordítani az utcák és a közterületek tisztaságára, továbbá – a szervezőkkel együttműködve – arra, hogy a hangfalak megfelelő beállításával és szigetelő felépítményekkel az eddigieknél is kevésbé zavarják a lakosságot és az üdülőket a koncert-programok.


Kapcsolódó cikkeink