Zalában az almaültetvényeken keletkezett fagykár
Zala megyében a viharos szél és hideg miatt főként az almaültetvényeken keletkezett fagykár, és károsodhatott a repce is, de ez csak később válik észlelhetővé – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerdán az MTI-vel.
A gazdák eddig a megye több járásából összesen 90-100 hektárnyi almásból jelentettek 50-80 százalékos fagykárt. Vindornyafokon a kajszibarackot, Lenti-hegyen pedig a szőlőt és a diót érintette a fagykár – ismertette Süle Katalin.
Hozzátette: a károk felmérése jelenleg is folyamatban van. A gazdák fokozott figyelmet fordítanak a repcetáblákra is, mert előfordulhat, hogy a fagy miatt az éppen kinyílt virágok meddők lesznek, de ez csak később válik észlelhetővé.
A viharos szél, a hideg és a csapadékos időjárás miatt a gazdák 1-2 napra leálltak, de a rossz idő múltával azonnal folytatták a tavaszi munkákat. A kamara információi szerint az 56 ezer hektárt meghaladó tavaszi vetésterület több mint felén (32 ezer hektáron) már földbe került a mag: a tavaszi árpát 3 ezer hektáron, a zabot 970 hektáron, tavaszi búzát pedig 2450 hektáron vetették el. A zalai gazdák kisebb területen mustárt, bíbort, olajtököt termelnek, 290 hektáron pedig lucernát telepítettek – tájékoztatott Süle Katalin.
A vetéstervek megvalósítását a múlt heti kedvezőtlen időjárás nem befolyásolta, a földeken jelenleg a napraforgót, a kukoricát és a szóját vetik el. A 34 ezer hektárra tervezett kukorica több mint felét mintegy 16 ezer hektáron már elvetették, a napraforgó 9 ezer hektárnyi vetésterületének 86 százalékán már végeztek a vetéssel. A növénytermesztők 5400 hektár szója vetését tervezték, ebből ezer hektáron került a földbe a mag.
A tavaszi vetés várhatóan május első hetében befejeződik. A talajmunkákkal sincsenek elmaradások, a növényvédelmi munkákat viszont hátráltatja a folyamatos erős szél.
A NAK megyei elnöke kitért arra is, hogy a jelenlegi hektikus időjárás (az erős szél, a csapadékhiány, a napi 15-20 Celsius fokos hőmérsékletingadozás) nem kedvez a kiemelkedő termésátlagok kialakulásának. A gazdák a tavalyinál alacsonyabb termésre számítanak.
Az elmúlt héten is kevés csapadék hullott, a talajok szárazak, a vetések kikeléséhez és a növényállományok megfelelő fejlődéséhez jelentős, legalább 30-50 milliméter esőre lenne szükség. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A digitális megoldásokat és precíziós szolgáltatásokat összefoglaló platform indul a NAK oldalán
Új információs platformot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelynek célja…
Tovább olvasom >NAK-elnök: kihívásokat tartogat az idei év az agrárium számára
A 2025-ös év sok kihívást tartogat a magyar agrárium számára:…
Tovább olvasom >A kihívások során is számíthatnak a gyümölcstermesztők a kormányra
A kormány elkötelezett a kertészeti ágazat támogatása mellett a kihívások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Itthon csak importban fogy a bio – kitörési pont lehet a közétkeztetés
Bár a bioélelmiszerek hazai kiskereskedelmi forgalma dinamikusan nő, még mindig…
Tovább olvasom >Új lendületet kapna az egységes piac: uniós stratégia a kereskedelmi akadályok lebontására
Az Európai Bizottság új stratégiával frissítené fel az egységes piacot:…
Tovább olvasom >Nem a patikákon múlik – önkéntes árkorlátot kérne a kormány a gyógyszerpiaci szereplőktől
A kormány a nem támogatott gyógyszerek árának letörését tűzte ki…
Tovább olvasom >