Zajlik az aratás, figyeljünk az utakon!
Országszerte zajlik az aratás, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek, ami fokozott figyelmet követel minden járművezetőtől – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Június elején kezdődött meg a korai őszi árpa betakarításával az aratás a földeken (Fotó: Pixabay)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy idén sokkal korábban, június elején kezdődött meg a korai őszi árpa betakarításával az aratás a földeken. Az ország kenyere idén is biztosított, amiért kiemelt köszönettel tartozunk minden gazdának – tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy a nyári betakarítási munkálatok következtében, az autósok az utakon gyakran találkozhatnak mezőgazdasági munkagépekkel is
A miniszter ezért nagyobb figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől. A balesetek elkerülése és a biztonságos közlekedés érdekében tanúsítsunk fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve óvatosabban közlekedjünk. Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom. A nagyobb sebességgel haladó járművek vezetői, így csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságosan kivitelezhető és a befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra – figyelmeztetett a tárcavezető.
A miniszter arra számít, hogy az idei időjárás következtében a nyári betakarítási munkálatok a szokásosnál sokkal előbb befejeződhetnek
Fontos ugyanakkor, hogy a földekről a termények minél hamarabb érjék el a célállomásaikat. Az eredményes aratás, illetve a gazdák szorgalma és kitartása mind-mind hozzájárulnak hazánk biztonságos élelmiszer-ellátásához, amiért nem lehetünk elég hálásak az ágazat szereplőinek – húzta alá az agrártárca vezetője.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy áremelési hullám várható a kereskedelemben
2025 első felében általánosan csökkenő áremelési szándékokat tapasztalt a GKI…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >