Az embargó miatt meredeken emelkednek az orosz élelmiszerárak

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 02. 11:30

A nyugati országokból származó élelmiszer behozatalának korlátozása miatt meredeken emelkednek az élelmiszerárak Oroszországban – állapította meg Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a moszkvai nemzetközi befektetési fórum csütörtöki ülésén felszólalva.

marhahus

Az orosz jegybank elnöke a tanácskozáson közölte, hogy nem tudják tartani az 5 százalékos inflációs célt.

Moszkva augusztus 7-én vezetett be behozatali korlátozásokat az Oroszországgal szemben, annak Ukrajna-politikája miatt korábban büntetőintézkedéseket hozó országok ellen. Megtiltották a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékek, szalámik, valamint a baromfi, hal, sajt, tej, és tejtermékek behozatalát az Európai Unió tagállamaiból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából.

A litván sajtok és egyéb tejtermékek ugyanakkor továbbra is kaphatók az egyik moszkvai áruházlánc boltjaiban. Emellett finn és dán sajtkrémeket is árulnak.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter mindazonáltal támogatta Elvira Nabiullinának, az orosz központi bank elnökének azon álláspontját, hogy nem szabad változtatni az inflációs célon, ha az rövid távú tényezők miatt gyorsult fel.

Az orosz jegybank vezetője a VTB Kapital nevű pénzügyi-befektetési cég fórumán kijelentette, hogy az erre az évre tervezett 5 százalékos infláció nem teljesíthető. Ettől korábban plusz-mínusz 1,5 százalékos eltérésre számítottak. Az orosz jegybank várakozásai szerint az idén 8 százalékos lesz a fogyasztói áremelkedés.

Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a tanácskozáson azt mondta, nagy a kockázata annak, hogy az idén a 7,5 százalékot is meghaladhatja az infláció Oroszországban. A rubel gyengülése jövőre is befolyásolhatja az oroszországi árak emelkedését, de egyelőre nem vizsgálják felül az előrejelzésüket, amely szerint 2015-ben 5,5 százalékos inflációval számolnak.

Az orosz gazdaságfejlesztési miniszter arra is kitért, hogy szerinte nem kapja meg a kellő támogatást az orosz parlament alsóházába benyújtott törvényjavaslat, amely a külföldiek vagyonának zárolását rendelné el – válaszul a hasonló külföldi intézkedésekre. Uljukajev arra figyelmeztetett, hogy ez a lépés felgyorsítaná a tőkekivonást Oroszországból. (MTI, Kegyes Csilla)

Kapcsolódó cikkeink