XII. Laurel Retail Konferencia – működés közben látható a jövő
Május 28-án a budapesti Larus Rendezvényközpontban ismét találkoznak a kiskereskedelem legfontosabb szereplői. A Laurel immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg szakmai konferenciáját, ahol ezúttal is a piacot formáló technológiai, szabályozói és üzleti trendek kerülnek középpontba – nemcsak elméletben, hanem élő bemutatókon keresztül is.
Hibrid bolt: működik, és itthon is elérhető
A rendezvény egyik legizgalmasabb programpontja a Laurel által fejlesztett 247 Shop rendszer bemutatása lesz. Ez az innovatív megoldás már működik a cég saját telephelyén, és hamarosan egy hazai élelmiszerüzlet is erre a működésre áll át. A bolt nappal hagyományos módon, személyzettel üzemel, éjszaka viszont teljesen önkiszolgálóvá válik, távfelügyelet mellett. A tapasztalatokról Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője számol be – konkrét adatokkal, gyakorlati példákkal, és a jövőre vonatkozó tervekkel.
Élő technológiai bemutatók
A konferencia résztvevői testközelből ismerkedhetnek meg a legújabb fejlesztésekkel, például az AI-alapú kiengedőkapuval, amely a fizetés megtörténtét érzékelve nyílik ki – vonalkód-leolvasás nélkül. Emellett bemutatkoznak a legújabb önkiszolgáló kasszák, a továbbfejlesztett Laura kasszaszoftver és több olyan megoldás, amelyek külön-külön is kézzelfogható előnyt jelentenek az üzleteknek.
eNyugta: kötelezettségből lehetőség
A közelgő eNyugta-kötelezettség és az új elektronikus pénztárgépek első pillantásra plusz tehernek tűnhetnek. A Laurel azonban azt mutatja meg, hogyan válhat mindez a vásárlókkal folytatott kommunikáció alapjává, sőt: hogyan lehet belőle bevételnövelő eszközt építeni.
A konferencián pedig természetesen a további, a kiskereskedelem jelenét és jövőjét alapjaiban meghatározó kérdések is fókuszban lesznek. Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, Dr. Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviseletében Mizsányi Attila és Dr. Nagy Sándor szakmai előadásokkal járulnak hozzá a fontos témák megértéséhez.
Piackutatás, munkaerő, biztonság, generációváltás
A programot idén is széles körű szakértői jelenlét teszi színessé. A NielsenIQ magyarországi kereskedői osztályát vezető Ungi Zsófia friss piackutatási adatokkal, a Profession.hu szakértője, Dencső Blanka pedig a kiskereskedelmi munkaerőpiacról szóló, eddig nem publikált elemzésekkel érkezik.
Keleti Arthur kiberbiztonsági és mesterséges intelligencia-szakértő a technológiai kockázatokról és lehetőségekről beszél, míg Horváth Zsuzsanna tréner (a Steigervald Krisztián tanácsadói csapatának tagja) a generációk közötti kommunikáció változásaira hívja fel a figyelmet – különös tekintettel a vásárlók és munkavállalók elvárásaira.
Az inspirációról ezúttal Klein Dávid expedíciós hegymászó gondoskodik a bátorságról és kitartásról szóló előadásával, míg a Laurel alapító-tulajdonosa, Bessenyei István a hagyományokhoz híven útravaló gondolatokkal zárja a színpadi programot.
Jelentkezés
A konferencia május 28-án, szerdán kerül megrendezésre a budapesti Larus Rendezvényközpontban. A részvétel kereskedők számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Tartson velünk, mert nálunk nemcsak hallhat a jövő kiskereskedelméről, hanem az elsők közt át is élheti azt!
További információ és jelentkezés: www.retailkonferencia.hu
(X)
Kapcsolódó cikkeink
Óriási bejelentések várhatók a XII. Laurel Retail Konferencián
Tizenkettedik alkalommal látja vendégül a magyar kiskereskedelmi szakma döntéshozóit hazánk…
Tovább olvasom >Nappal hagyományos, éjjel automata
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Coop: 30 év után is irányt mutat
Változékony, gyakran nehezen tervezhető gazdasági környezetben kellett helytállniuk 2024-ben is…
Tovább olvasom >