Workania: a kiskereskedelem lett a legnagyobb munkaerőtoborzó Magyarországon
Jelentősen megnőtt a kereslet az eladók, elárusítók, pénztárosok és raktárosok iránt a kiskereskedelemben, így ez az iparág vált az egyik legnagyobb toborzóvá Magyarországon a Workania állásportál legfrissebb felmérése szerint.
Az MTI-nek kedden elküldött kutatás szerint a portál adatbázisában októberig összesen 3270 állásajánlat jelent meg kizárólag eladó-elárusító pozícióban, míg tavaly ugyanezen időszak alatt 2900 ilyen hirdetés volt, 2014 első tíz hónapjában pedig 2300. Idén eddig tehát tavalyhoz képest 12 százalékkal, a tavalyelőtti adatokhoz képest pedig 43 százalékkal több eladót kerestek. A legnagyobb ugrás az iparágon belül év elején volt: drasztikusan megnövekedett a raktárosok, a pénztárosok, a futárok és az árufeltöltők iránti kereslet is.
Bár a hirdetésekre bejövő jelentkezések száma az állásportál adatai szerint 2016-ban 20 százalékkal nőtt, továbbra is jelentős a hiány ezekben a pozíciókban. Az egyik ok a magas fluktuáció, a munkaadók tehát nehéz helyzetben vannak.
Ahogy nőtt a kereslet, úgy emelkedtek a bérek is, bár nem hasonló mértékben, mint a hirdetések száma: a Fizetesek.hu internetes bérfelmérés adatai alapján a kiskereskedelemben egy év alatt 6 százalékkal, az elmúlt két évben pedig 15 százalékkal nőttek a bérek. Az eladó-elárusító pozícióban jelenleg a havi átlagfizetés 135 ezer forint, ez 10 százalékkal több, mint tavaly volt és 15 százalékkal magasabb 2014-hez képest. Ezen a szinten mozog az árufeltöltők, a pénztárosok, és a raktárosok fizetése is. A szakemberek szerint viszont a közeljövőben drasztikus fizetésemelés várható a kiskereskedelemben – derül ki a felmérésből. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között
Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv,…
Tovább olvasom >Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye
A munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció…
Tovább olvasom >További cikkeink
Promóció 2025: egyszerűség, adat, élmény
A Promóciók napjának nyitóelőadását Barna Tamás, a Republic Group tulajdonos-ügyvezetője…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >