Wonderduck Agency Zrt. – önállósul a Rafinanz BTL divíziója
Wonderduck Agency néven, teljes körű BTL tevékenységet végző ügynökségként folytatja munkáját a Rafinanz BTL divíziója. A csapat és a szakmai vezetés tekintetében nem történik változás.
A Rafinanz 2009-ben erősítette meg BTL divízióját azzal a céllal, hogy – a cégcsoport más stratégiai területeihez hasonlóan – ebben a szektorban is meghatározó szereplővé váljon. Az ügynökség tevékenysége nagy mértékben bővült az utóbbi időben, így korábbi feladatai mellett tavaly már integrált kampányokat bonyolított, testre szabott rendezvényeket szervezett és szakmai konferenciákat is tartott. Rövid fennállása óta két Lollipop ezüstéremmel, valamint a megtisztelő „Év legsikeresebb promóciója” cím elnyerésével büszkélkedhet. Teljesítménye alapján a divízió megérett arra, hogy saját néven, önálló cégként, új arculattal folytassa munkáját.
„A Wonderduck Agency indulását az elmúlt két évben elért eredmények és tapasztalatok alapozták meg. Többek között olyan ügyfeleknek dolgoztunk ezalatt, mint a Coty, a Bunge, az Unilever, a Procter & Gamble, vagy a Kraft Foods. A Wonderduck Agency-t ügyfélköre és csapata is alkalmassá teszi arra, hogy a szakma legnagyobb ügynökségei közé kerüljön.” – mondta Szabó Edit account director.
„Az újjászületett ügynökség reményeink szerint új hullámokat vet a BTL ügynökségek tengerében. Stratégiai együttműködés keretében természetesen a Rafinanz csoport továbbra is az ügynökség mögött áll a logisztika, merchandising és sales támogatás terén.” – mondta el a Soós Zoltán general manager.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >