A WebEye a logisztikai iparág jelentős átalakulásával számol
Járműkövető rendszerek fejlesztésével foglalkozó WebEye Telematics Group a következő 5-10 évben jelentős átalakulást prognosztizál a logisztikai iparágban.
A magyar alapítású és tulajdonú, fóti központtal rendelkező vállalat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyarországi piacon regisztrált közel félmillió tehergépjármű legtöbbjében már működik valamilyen telematikai rendszer, a WebEye törekvései ezért globális irányba mutatnak. Az idén Lengyelországban, Romániában és a balkáni államokban számítanak ugrásszerű, azaz akár 20 százalék fölötti növekedésre a logisztikai innováció területén.
A cégcsoport 2017-ben mintegy 6000 új végpontot, azaz járművet és állomást vont be hálózatába, bővítette mobilos és tableten elérhető flottakövetési szolgáltatásainak körét.
Tóth Levente, a WebEye Telematics Group nemzetközi kereskedelmi igazgatója a közleményben kiemelte: tavaly egyebek közt bevezették a tachográf alapú külföldi napidíj követését, a német PTV Grouppal kötött együttműködés alapján útvonal optimalizálásra adnak lehetőséget a WebEye szolgáltatásán belül, emellett megnyerték a Fan Courier román fuvarozó vállalat 1500 kamiont érintő tenderét, valamint stratégiai partnerséget alakítottak ki a Waberer’s-Szemerey Logisztikával.
A WebEye Hungary az MTI érdeklődésére közölte, hogy a cég nettó árbevétele 2016-ban 2,019 milliárd forint volt, a 2017-es árbevételben pedig további 158 millió forintos bővülésre számítanak. A WebEye Telematics Group csoport konszolidált árbevétele 2016-ban 4,086 milliárd forint volt, a cégcsoport várható konszolidált árbevétele 2017-ben várhatóan eléri majd a 4,372 milliárd forintot.
A magyarországi leányvállalat kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti várható eredménye (EBITDA) 2017-ben 81 millió forint, a cégcsoportnál a 2017-ben várt EBITDA 450 millió forint.
Közölték, hogy több mint 57,7 ezer, a WebEye szoftverét futtatni képes aktív hardver van beépítve gépjárművekbe, valamint, hogy a WebEye Hungary tavaly 331 dolgozót foglalkoztatott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MLSZKSZ: Új lendületet kap az intermodális és fenntartható közlekedés
Július 31-én megjelent az Energiaügyi Miniszter 18/2025. (VII. 31.) számú…
Tovább olvasom >A Waberer’s csaknem 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben
A Waberer’s csaknem 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben,…
Tovább olvasom >Jelentősen nőtt a Waberer’s csoport nyeresége a második negyedévben
A Waberer’s csoport árbevétele a második negyedévben 7,2 százalékkal 203…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus 20-án zárva tartanak a PENNY üzletei
A PENNY üzletei augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen zárva tartanak,…
Tovább olvasom >Nagy Márton és Nagy Elek a Kormány–MKIK program végrehajtásáról tárgyalt
A Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) májusban…
Tovább olvasom >Új kezdeményezést indít a Yettel: reflektorfényben az ügyfélszolgálati dolgozók
Sokan csak akkor keresik fel az ügyfélszolgálatot, ha valami problémájuk…
Tovább olvasom >