Webes adatbázis készül a vasárnap is nyitva tartó üzletekről
A magyar tulajdonú és központú navigációs tartalomszolgáltató, a NPMobileComm-NaviPro csoport húszezer magyarországi kereskedelmi és idegenforgalmi partnere bevonásával elindította a VasarnapiNyitvatartas.hu vásárlói adatszolgáltató rendszert – tájékoztatott a társaság.
A közlemény szerint a rendszer díjmentesen segíti a vásárlókat az erre a célra külön létrehozott webtérképes keresővel és mobilalkalmazásokkal.
Nem csak a vásárlók számíthatnak a rendszerre a közelükben lévő, nyitva tartó kisvállalkozói üzletek könnyű megtalálásában, a fejlesztő cég a legkisebb bolt számára is elérhető feltételekkel teszi lehetővé a legteljesebb körű megjelenést – közölték.
A naprakész rendszer a vásárláson túl a kikapcsolódást is szolgálja, információt ad a felhasználó közelében lévő hazai turisztikai célpontokról, helyi látnivalókról, eseményekről, de távolabbi célok keresése és azok információja is elérhető. A csatlakozni kívánó vállalkozások jelentkezését február 27-éig várják.
A szolgáltatás március 1-jén indul, akkorra válnak elérhetővé az érintett üzletek és turisztikai célpontok információi, valamint a mobilalkalmazások is ettől az időponttól lesznek letölthetőek.
A törvény március 15-i hatályba lépéséig a vásárlók tesztelhetik a rendszert, illetve még a változások előtt tájékozódhatnak a törvény részleteiről és az elérhető boltokról – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A bővülő transzferár-követelményeket idén bírságemelkedés is követi
Az elmúlt két évben több jelentős változás lépett hatályba a…
Tovább olvasom >Készülhetnek a gazdák az Egységes Kérelem és az eGN parcella adatainak szinkronizálására
Idén is lehetővé teszi az Egységes Kérelem adatainak automatikus betöltését…
Tovább olvasom >Átmeneti finomhangolás az eGN műveleti kódtárán
A korábban megvalósult kódtárfrissítést követően a beérkező visszajelzések alapján a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >