Webáruházzal várja fiatalodó vevőkörét az ANGRO
A békéscsabai ANGRO Nagykereskedelmi Kft. életében a legfontosabb esemény 2017-ben az volt, hogy megnyitotta viszonteladói igényekre szabott webáruházát. Partnerei ezáltal könnyen felfedezhetik a termékkínálatot, emellett gyorsan és átlátható módon adhatják le rendeléseiket. A webáruházas megrendelés lehetőségével időt és energiát takaríthatnak meg, ezért szívesen élnek a lehetőséggel – ma még pluszként, de a cég reményei szerint hamarosan alapszolgáltatásként.

Rokszin György
ügyvezető igazgató
ANGRO
– Tavaly és idén is tapasztaljuk, hogy az elöregedő boltosok, kisboltosok, minivállalkozók nagy számban adják át az üzletet a fiatalabb generációknak, illetve a fiatalok újra mernek vállalkozni – mondja ennek kapcsán Rokszin György, az ANGRO Nagykereskedelmi Kft.ügyvezető igazgatója. – Számunkra ez kedvező változás, hiszen a fiatalok sokkal nyitottabbak az informatika, a webáruházunk felé, mint szüleik.
Az ANGRO tapasztalatai szerint 2017-ben a gyártók tovább mélyítették a termékválasztékukat, így még többféle ízű, színű, illatú terméket kellett raktározni és kihelyezni, ami nagy logisztikai kihívást jelentett számukra. A termékválaszték emellett szélesedett is. 2017-ben külön polcsort szántak a reform- és bioélelmiszereknek, amelyek nemcsak világszinten, de Békés megyében is pozitív irányba indultak el.
Fogyasztói igény merült fel a kertészeti és barkácstermékek helyi vásárlása iránt. A nagy barkácsáruházak felkeresése mellett a kisvárosok és falvak vegyesboltjaiból is előszeretettel szerzik be ezeket a termékeket a fogyasztók. Erre az igényre elsőként reagáltak. Továbbra is figyelik a változásokat, folyamatosan törekedve a piaci rések betöltésére.
A 2018-as célok között első helyen áll, hogy tovább népszerűsítsék webáruházukat, ezzel kapcsolatban fejlesztéseket terveznek informatikai és logisztikai téren is. Ezenkívül a non-food termékkínálat szélesítésében látnak további potenciált. //
Vevőkör:
RETAIL
Főbb forgalmazott kategóriák:
ÉLELMISZER, NON-FOOD, HÁZTARTÁSI CIKK, JÁTÉK
Bruttó forgalom, 2016.:
3,5 MRD HUF
Bruttó forgalom, 2017.:
3,8 MRD HUF
Honlap: www.angro.hu
Területi lefedettség:
KELET-
MAGYARORSZÁG
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi a görögdinnyéket a nyári időszakban
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a kormányhivatalok…
Tovább olvasom >Észak-Európában terjeszkedik a Costco: új raktáráruházat nyit Malmö közelében
A nyilvánvaló trenddel megy szembe a Costco modellje, amikor egy…
Tovább olvasom >Megduplázza saját márkás kínálatát a Co-op Wholesale
800 000 fontos befektetéssel bővíti a brit Co-op Wholesale saját…
Tovább olvasom >További cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >