A Waberer’s növelte árbevételét az első félévben
A Waberer’s International Nyrt. árbevétele az első félévben 313 millió euróra növekedett, 13,3 százalékkal meghaladta az előző év első félévi árbevételét – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 0,37 euróról 0,48 euróra, 29,2 százalékkal emelkedett.
A bruttó fedezet éves szinten 14 százalékkal, 68 millió euróra nőtt 2017 első felében.
A bruttó margin 0,1 százalékponttal, 21,6 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban.
A rendszeres EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 40,4 millió euróra nőtt 2017 első felében, ami 3,7 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest.
A rendszeres EBIT (pénzügyi műveletek és adófizetés előtti eredmény) 14,9 millió euróra emelkedett, ami 14,1 százalékos növekedés 2016 első feléhez képest.
A közvetlen bérköltség, juttatások járulékok éves szinten 15 százalékkal 47 millió euróra nőttek 2017 első felében, mivel a gépkocsivezetők száma és a kilométerenkénti költség is nőtt.
A bruttó adósságszámok éves szinten ugyan enyhe növekedést mutattak a flotta intenzív növekedése miatt, a nettó tőkeáttételi arány azonban változatlan, 2,9-szeres maradt, a rendszeres EBITDA növekedése mellett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lassul a magyar marketingipar lendülete: apad a profit, nőnek a költségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább nő a nyomás a kiskereskedelmi láncokon — figyelmeztet a Lidl Magyarország vezetője
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

