A Waberer’s 32 millió eurót fordítana a Link fuvarozócég felvásárlására
A Waberer’s International Zrt. hétfőn indított részvényértékesítéséből várt 190 millió euró (nagyjából 60 milliárd forint) bevételből 32 millió eurót fordítanának a lengyel Link fuvarozócég felvásárlására, a fennmaradó részt pedig vállalati és működőtőke-beruházásokra – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.
Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatója ismertette, a részvényeket június 19-től 29-ig, 5100-6300 forint közötti ársávban lehet jegyezni.
Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég részvényeit várhatóan július 6-án vezetik be a tőzsde prémium kategóriájába, a BUX-on belül az 5. legnagyobb súlyt fogja kapni.
Lajkó Ferenc tájékoztatott arról, hogy idén május 25-én írták alá az adásvételi szerződést a lengyel fuvarozócég megvásárlásáról. A cég stratégiája szerint 4-5 éven belül akár több ezer kamionból álló flottát hoznak létre Lengyelországban. A következő években további akvizíciós lehetőségeket vizsgálnak és cégfelvásárlást terveznek.
Kiemelte: az elmúlt 9 évben az árbevétel megduplázódott, ahogy a kamionok száma is, elérve a közel 4 ezret. A járműveik évi 450 millió kilométert tesznek meg, és 4,3 millió tonna rakományt szállítanak. A csoport pro forma szinten 582 millió euró árbevételt ért el 2016-ban. A következő években szeretnék fokozni a cég növekedését, az idén azonban újabb akvizíciót már nem terveznek.
Cselovszki Róbert a tranzakcióról elmondta: a befektetőknek lehetőségük lesz euróban is jegyezni a részvényeket, az euróárat az árazás során határozzák meg. A tranzakció legkisebb értéke – a nyilvános és a zártkörű értékesítésből várt bevétel – 190 millió euró. A nyilvános jegyzésen lakossági befektetők és a cég dolgozói vehetnek részt, az ajánlattétel legfeljebb 20 százalékáig, 2,3 millió darab részvényig. A nemzetközi zártkörű kibocsátás az intézményi befektetők számára lesz elérhető. A cég meglévő részvényeiből legfeljebb 7,2 millió darabot értékesítenek, továbbá tőkeemeléssel legfeljebb 3 millió darab új részvényt bocsátanak ki.
Végh Richárd újabb mérföldkőnek nevezte a tőzsde életében, hogy a Waberer’s- szel egy újabb nagyvállalat lép a piacra. Ezzel új szegmens képviselteti magát majd a tőzsdén jegyzett vállalatok körében, a szállítmányozás iparágból az elsőként. A cég a tőzsdén lévő négy nagy blue chiphez hasonlóan nemcsak a magyar piacon vezető vállalat, hanem nemzetközileg meghatározó vállalat is – tette hozzá.
A részvény bevezetési kérelmet már megkapta a BÉT, a jóváhagyó határozatot várhatóan kedden adja ki a tőzsde – mondta a BÉT elnök-vezérigazgatója. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megvásárolja a Schwarz Csoport a hipermarketeket üzemeltető romániai La Cocoșt
Egy olyan piacon, amelyet a hipermarketek zsugorodása és a diszkontok…
Tovább olvasom >Fuvarozás egy kattintásra: közeleg a kamionos Uber kora?
Ha valakinek van egy biciklije vagy robogója, könnyen lehet belőle…
Tovább olvasom >Svájci foodtech cég vásárolta fel a méhek nélküli méztechnológiát fejlesztő MeliBiót
A svájci központú FoodYoung Labs felvásárolta a kaliforniai MeliBio-t, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >