VUKK, avagy FUN a Margitszigeten
2009 november 20-án, a Margitszigeten immár másodszor rendezett találkozót a Volt Uniliveresek Baráti köre (VUKK, vagy angolul FUN: Former Unilever Network).
A találkozón nemcsak az egykori munkatársak, de a magyar Unilever Igazgatóság tagjai és számos jelenleg a cégnél dolgozó munkatárs is részt vett.
A jó hangulatú rendezvényen szinte osztálytalálkozói hangulat uralkodott, a különbség csak annyi volt, hogy a közös gyökereket az Unilevernél eltöltött idő jelentette, nem pedig a közös iskolapad.
Az idei találkozó mottója a nemzetközi karrier volt, erről beszélgettek a résztvevők, megállapítva, hogy a komoly karrier felépítéséhez szükséges a szakmai és emberi rátermettség, a kitartó, szorgalmas munka, a jó kapcsolatok, és persze a szerencse sem árt.
A 90 résztvevő és a 150 regisztrált VUKK tag többségéről elmondható, hogy szép karriert futottak be és elismerésre méltó teljesítmény értek el munkakörükben.
Úgy érzik, sokat köszönhetnek az Unilevernek, melynek révén a rendszerváltást követően
kiléphettek a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi élet színpadára, megtanulták a jó csapatmunkát és a korábbitól eltérő munkakultúrát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >