VOSZ Barométer: a vásárlóerő csökkenése sokkolta a kkv-kat 2023-ban
Tendenciaszerűen tovább romlott az üzleti hangulat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából elkészült 2023. negyedik negyedéves kutatás adatai szerint, amelyet az Egyensúly Intézet végzett el.
A cikk a Trade magazin 2024/2-3. lapszámában olvasható.
A negyedik negyedéves adatok szerint a VOSZ Barométer Index már 50%-ra csökkent az év eleji 61%-ról. A friss kutatást bemutató sajtóbeszélgetésen az is elhangzott, a VOSZ-tagvállalkozások számára kiemelt problémákat és nehézséget jelentettek a csökkenő vásárlóerő, az infláció, valamint új elemként a fizetési morál romlása.
– Miközben az év közben még a drasztikus pénzromlás és a munkaerő, a munkabérek okoztak megoldandó feladatokat, 2024-ben már az általános gazdasági kockázatokat látják nehezítő tényezőnek üzleti céljaik elérésében a vállalkozások – mondta Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója.
Azt is hozzátette, az elmúlt év adataihoz képest 2023 utolsó negyedévére a korábbi pesszimizmus után már kicsit kedvezőbb a hangulat, a vállalkozások 2/3-a szerint ugyanakkor a gazdaság állapota veszélyes vagy nagyon veszélyes, azaz váratlan kockázatokat rejt magában.
Mint elhangzott a sajtóbeszélgetésen, az utolsó negyedévre nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek vezetői szerint cégük árbevétele legalább 10%-kal fog elmaradni a tervezettől, 16%-ra – az egész évben mért legmagasabb szintre – emelkedett azok aránya is, akik úgy látják, hogy az meg fogja haladni a tervet.
A kutatásból az is kiderült, hogy a vállalkozások pénzügyi helyzete a legjobban „teljesítő” alindex a mért mutatók közül, ugyanakkor az is látszik, hogy az infláció, a magas energiaárak, a körbetartozások és a csökkenő vásárlóerő a hazai vállalkozások jelentős részét egyre érzékelhetőbb működési nehézségek elé állította.
Öröm az ürömben, hogy a válaszadó cégek 93%-ának továbbra sincs adótartozása, 81%-nak pedig nincs fizetési problémája, miközben 10% azoknak a cégeknek az aránya, amelyek semmilyen tartalékkal nem rendelkeztek.
Kozák Ákos szerint az mindenképpen kedvező adat, hogy a vállalkozások 6/10-e kedvezőnek ítéli meg a jövőt, és a többség még mindig teljesítette az éves kitűzött árbevételi célokat.
– Összességében megállapítható, hogy a vállalkozások úgynevezett „ellenálló képessége” nőtt az elmúlt években, és pénzügyi szempontból stabilabban működnek – tette hozzá az Egyensúly Intézet igazgatója. //
Kapcsolódó cikkeink
Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >Mélyben a VOSZ Barométer, de a kilátások biztatók
A két éve elindított VOSZ Barométer fő mutatója 2024 utolsó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >