Vonzó árak a magyar boltokban
A határon túli boltokban is érződik a magyarok jövedelmének erősödése, ugyanakkor egyre több külföldi intézi nálunk a nagybevásárlását; utóbbiak azonban kétszer annyit költenek, mint a magyarok külföldön – írja az origo.hu.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Időknek arról beszélt: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly egynapos bevásárlókörútjaikon a külföldi látogatók 132,8 milliárd forintért vásároltak termékeket Magyarországon, illetve a több napig itt tartózkodók további egymilliárd forinttal gazdagították a kiskereskedőket.
Ugyanakkor a magyarok tavaly 67,9 milliárd forintért költekeztek külföldön a kifejezetten beszerzési céllal tett utazásaikon, emellett a többnapos kint tartózkodások idején további ötmilliárd forintnyi bevétel keletkezett a külföldi boltok pénztárában.
Vámos György közlése szerint a magyarok külföldi költései is nőttek az idei első negyedévben. A lakosság vásárlóerejének erősödése nem csupán a hazai kiskereskedelmi forgalmon, hanem a határon túli üzletekben is érezteti hatását. Január és április között a tavalyi első negyedévhez képest csaknem ötmilliárd forinttal nőttek a magyarok kiadásai a külföldi boltokban, míg a külföldieké nálunk négymilliárddal. (origo.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Évente 35 billió euróra kárt okoz az éghajlatváltozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH Bank: akár évi 160 milliárd forinttal bővülhet az agrárium jövedelme a beruházási pályázatok révén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Emelkedő paradicsomárak és szűkülő kínálat Lengyelországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorodó szaloncukrok: kisebb csomagok várják a vásárlókat idén karácsonykor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >