VM: több tonna zöldséget és gyümölcsöt semmisítettek meg a hatóságok
A hatóságok a Nyíregyházi Nagybani Zöldség-gyümölcs Piacon, valamint egy újfehértói telephelyen tartottak ellenőrzést, amely után több tonna zöldséget és gyümölcsöt azonnal megsemmisítettek, valamint forgalmi korlátozás alá helyeztek – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel.
Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága (Megyei Kormányhivatal NTI), valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai végezték.
A hatóságok ellenőrizték, hogy az áruk megfelelnek-e a minőségi előírásoknak, valamint vizsgálták azok eredetét és nyomon követhetőségét is.
A NÉBIH KÜI által a nagybani piacon 4 kereskedőnél folytatott ellenőrzés során – a nyomon követhetőség és az áruk eredetének igazolásának hiánya miatt – összesen 5534 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt (burgonyát, vöröshagymát, csemegeszőlőt, uborkát, karfiolt, paradicsomot, karalábét, paprikát, illetve kivit) azonnal megsemmisítettek, valamint 530 kilogrammot forgalmi korlátozás alá helyeztek, mert nem feleltek meg a minőségi előírásoknak.
A hatóságok Újfehértón egy őstermelő-kereskedőnél is tartottak együttes hatósági ellenőrzést. Az ügyfél 2940 kilogramm jelöletlen alma esetében nem tudta igazolni az áru eredetét. A NÉBIH KÜI az érintett tétel azonnali hatályú forgalmi korlátozását és megsemmisítését rendelte el – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >