VM: több mint száz nyertes pályázó népszerűsíti a hungarikumokat
Több mint száz nyertes pályázó népszerűsíti a hungarikumokat és a nemzeti értékeket – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly október 1-jén írt ki pályázatot a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. A pályázatok közül Fazekas Sándor miniszter 135-öt nyilvánított eredményesnek.
A közlemény szerint a HUNG-2013 pályázat keretében meghirdetett három célterületre 427 pályázat érkezett, amelynek támogatási igénye összesen 1 milliárd 225 millió forint volt. A 135 nyertes pályázat – az e célra szánt keretet kimerítve – összesen 241 millió 373 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott.
A vidékfejlesztési tárcához beérkezett pályázatokat formai és jogosultsági szempontból a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) vizsgálta meg. A befogadott pályázatok tartalmi értékelését a miniszter által felkért és kinevezett szakértőkből álló bíráló bizottságok végezték, amelyek pályázati rangsort állítottak fel. A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság támogatási javaslatát figyelembe véve döntött a nyertesekről.
A három pályázati célterület közül a legtöbb támogatási igény a Hungarikumok Gyűjteményében és a Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kollektív megismertetése, azok hazai, külhoni és nemzetközi rendezvényeken, írott és elektronikus kiadványokban történő megjelentetésére és népszerűsítésére érkezett.
A nyertes, illetve a forráshiány miatt elutasított pályázatok listája a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >