VM: sikeres a magyar részvétel a világ legnagyobb biotermék szakkiállításán
Sikeres a magyar részvétel a világ legnagyobb biotermék vásárán, a nürnbergi BioFachon, amelyen Magyarország jövőre kiemelt partner lehet – mondta az MTI-nek pénteken Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára.
A szerdán kezdődött nemzetközi vásáron adták át a Mundus Vini bioborverseny első magyar nagy aranyérmét, amelyet a Gajdos Pincészet 2009-es Cabernet Franc Selection bora nyert el.
Magyarország borok és más termékek között szárított almatermékeket, befőtteket, gyógynövényeket és gyógyteákat, gabonakávét, nápolyit és tejhelyettesítőket is felvonultat a vásáron, amelyre 40 ezer szakmai látogatót várnak a világ minden részéről.
A magyar nemzeti standon 13 cég mutatkozik be mintegy 100 négyzetméter területen, „de ez korántsem a kapacitásaink felső határa” – mondta Tóth Katalin az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Hozzátette: jóval szélesebb körű is lehet a magyar megjelenés, hiszen „a biotermelés ígéretes jövő elé tekint világszerte”. Ennek tükrében tárgyalások kezdődtek a vásár vezetőségével, hogy Magyarország legyen a 2014-es BioFach kiemelt partnerországa. Jövőre a BioFach fennállásának 25. fordulóját ünnepli. Az úgynevezett „Év országa” titulus lehetőséget teremthet arra, hogy az eddiginél is nagyobb figyelem irányuljon az ökogazdálkodás területére hazánkban – mondta Tóth Katalin.
Hozzátette: a kiemelt partneri pozíció révén jelentősen előre lehet lépni a magyar biogazdálkodás nemzetközi és hazai megismertetésében, ha az ágazat kellően kidolgozott, színes arculattal jelenik meg a vásáron. „Kapacitásaink tekintetében van mire építeni, hiszen szellemi és gyakorlati tőke az ökogazdálkodásban rendelkezésre áll, Magyarország GMO-mentes státusza is remek alapot teremt, illetve minősítő rendszereink teljes mértékben megfelelnek az Európai Unió által támasztott követelményeknek” – fejtette ki Tóth Katalin. Kiemelte, hogy ez a lehetőség kellő ösztönzéssel hatna a szakmai és a fogyasztói oldalra egyaránt. Hangsúlyozta: a magyar biogazdálkodás három évtizedes múltja is megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy hazánk kiemelt helyen szerepeljen a világ legnagyobb ágazati szakmai vásárán.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy jelenleg mintegy 124 ezer hektáron zajlik biogazdálkodás Magyarországon. Az ágazatban nagyjából 2 ezer vállalkozás érdekelt, többségük termelő, mintegy 250 cég pedig feldolgozóipari tevékenységet végez, és további több mint 200 partner a biotermékek kereskedelmével foglalkozik. Az ágazatot az uniós szabványoknak mindenben megfelelő minősítői rendszer felügyeli, az ellenőrzés az első talajmunkáktól kezdve a termékek előállításának valamennyi fázisára kiterjedhet, s évente legalább egy átfogó ellenőrzésen kötelező átesnie minden ökogazdálkodásban érdekelt szereplőnek.
„A magyar biotermékek mintegy 90 százalékát külföldön értékesítjük. Ez nem túlságosan szívderítő adat” – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a belföldi fogyasztást is bővíteni szükséges, amihez elsősorban a fogyasztói tudatosságot erősítő, felvilágosító, népszerűsítő munkára, kampányra van szükség; és erre is kiváló alkalom lehet az „Év országa” státusz az első számú nemzetközi biovásáron.
„Ami a legfontosabb számunkra, hogy a vásáron kiállító szakmai partnerek egyértelműen és egyöntetűen pozitív várakozással tekintenek ezen lehetőségünk elé” – tette hozzá összegzésként Tóth Katalin.
Az idei BioFach kiemelt partnere Románia. A szombatig tartó vásárra 86 országból érkeztek kiállítók. A 2400 cég összesen mintegy 100 ezer bio minősítésű terméket mutat be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >