VM: Romániából származó görögdinnyét foglaltak le Békés megyében
Romániából származó mintegy 23 tonna – közel egymillió forint értékű – görögdinnyét foglaltak le a hatóságok csütörtökön Békés megyében – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
Budai Gyula közölte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése alapján csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának munkatársai ellenőrzést tartottak egy kecskeméti székhelyű cég nagybánhegyesi telephelyén.
A telephelyre Romániából érkezett összesen 64 tartályládában – ládánként 360 kilogramm – görögdinnye.
A dinnye forgalmazásával foglalkozó cég a román származású görögdinnyét magyarországi termékként jelölve Szlovákiában szerette volna értékesíteni.
A hatósági ellenőrök a vizsgálatot követően azonnali zár alá helyezték az árut, és a görögdinnye-szállítmány megsemmisítéséről rendelkeztek, és egyben kezdeményezték a cég szabályszerű működésének ellenőrzését is – tudatta az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >