VM: nőtt az állattenyésztés kibocsátása
Tavaly az élő állatok és állati termékek kibocsátása 762 milliárd forintot ért el, 8 százalékkal többet az előző évinél, ezzel 2012-ben a teljes mezőgazdaság részesedése a bruttó termelésből 35,1 százalékot tett ki – közölte Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkárnak a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csütörtöki közgyűlésén elhangzott beszéde alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.
A közlemény szerint az államtitkár beszédében kiemelte: annak ellenére, hogy az időjárás szélsőséges volt az utóbbi néhány évben, a mezőgazdaság jobban teljesített, 2012-ben az agrárexport árbevétele meghaladta a 8 milliárd eurót.
Az állattenyésztésen belül a szarvasmarha- és a juhágazat lendületes növekedésnek indult a 2012-ben meghirdetett és továbbra is folytatni kívánt kérődző szerkezetátalakítási programnak köszönhetően. Ugyanakkor a sertés- és a baromfiágazat esetében – az Európai Unió támogatáspolitikája miatt – nem nyílik lehetőség kiemelt támogatási programok elindítására – jelezte a minisztérium.
A szaktárca tájékoztatása szerint Czerván György hangsúlyozta: a kormány kiemelt célként kezeli az állattenyésztési ágazat fellendítését, ehhez több oldalról is támogatást biztosít. Fontos a nemzeti hatáskörben adott támogatások megtartása, megújítása, valamint a közvetlen kifizetések szintjének megőrzése a következő költségvetési időszakban.
A tárca a csapadékhiányos időjárás okozta károk enyhítésére megemelte 2013-ban az állatjóléti támogatások keretösszegét, a sertéságazatban 7,2 milliárd forint, a baromfiágazatban 4,8 milliárd forint keretösszeg állt rendelkezésre. A VM még ebben az évben kifizeti mindkét ágazat 2013. évi támogatásainak I-III. negyedéves összegeit – írták a közleményben.
A közgyűlésen Czerván György megerősítette, 2014. január 1-jétől az élő és félsertés áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökken, az intézkedéstől az ágazat fehéredését, munkahelyek megőrzését és a versenyképesség javulását várják.
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tisztújító közgyűlésén Németh Antalt ismét megválasztották három évre elnöknek, alelnök lett Babati Zoltán és Márton István – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >