VM: csökken az élelmiszerlánc-felügyeletnek fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak száma
Átláthatóbbá, egységesebbé és egyszerűbbé válik az élelmiszerlánc-felügyelet területén alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjak rendszere, és a díjak száma a korábbi 2500-ról 900-ra csökken augusztustól – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel.
A tárca tájékoztatása szerint az eddig öt külön rendeletben szabályozott díjtételeket új, egységes jogszabály foglalja össze, amely augusztus 1-jén lép hatályba. A vidékfejlesztési miniszteri rendelet az állategészségügy, a növényvédelem, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, az állattenyésztés, illetve a talajvédelem és az ökológiai termelés szakterületén alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjakat tartalmazza.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló jogszabály a korábban széttagolt szakterületek tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) keretei közé szervezte. A törvények változása, illetve az egy szervezeten belüli működés is szükségessé tette, hogy a hatóság által kivetett igazgatási szolgáltatási díjakat egységes, átlátható díjrendelet szabályozza.
A NÉBIH, illetve a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti, talajvédelmi és tenyésztési hatósági hatáskörébe tartozó eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak száma jelentősen csökken. Egyes ágazatokban a mértéke is kisebb lesz a korábbiaknál, például a sertéságazatban 30 százalékkal, a baromfiágazatban 75 százalékkal – közölte a tárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >