VM: csak megbízható helyről, zárjeggyel ellátott szeszes italt vásároljanak az emberek
Csak megbízható helyről, zárjeggyel ellátott szeszes italt vásároljanak az emberek – kérte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a lakosságot a kedden bejelentett metil-alkohol lopás miatt.
Kardeván Endre, aki egyben az országos főállatorvos, szerdán sajtótájékoztatón kiemelte: a metil-alkoholt „jobb esetben” üzemanyagként próbálják majd felhasználni, de félő, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt készítenek.
A VM kedden közölte, hogy az elmúlt két hétben Bács-Kiskun Megyében a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlen tettesek jelentős mennyiségű, mintegy 20 000 liter metil-alkoholt tulajdonítottak el.
Az államtitkár elmondta, hogy az eset felfedezése, november 22. óta 300 mintát vettek az egész ország területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei; az eddig feldolgozott 256 minta mindegyike negatív volt. Hozzátette: addig folytatják az ellenőrzéseket, amíg a tettes nyomára nem bukkannak.
Kardeván Endre elmondta: az első lopásról a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a második esetet követőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt értesítette arról, hogy ismeretlen tettesek 15 711, illetve 4300 liter metanolt loptak el a Mol Zrt. Bács-Kiskun megyei telephelyeinek tárolóiból.
Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, ám annak eredményétől függetlenül legyenek óvatosak az emberek, ha – elsősorban tömény – italokat vásárolnak – hangsúlyozta az államtitkár.
Kardeván Endre elmondta, hogy a NÉBIH az eset felfedezése után azonnal megkezdte az ellenőrzéseket, minden lehetséges helyen – például kisboltokban, multiknál, piacokon – mintát vettek az ellenőrök. Hozzátette: november 23-tól mostanáig 55 ember 1000 munkaórát fordított ezen tételek ellenőrzésével, és további ellenőrzések is lesznek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >