Vízválasztó lesz a húsvét a kiskereskedelemben
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az Auchan szakértői. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá mindenki teljes erőbedobással.
A húsvétot mindig is indikátornak tartották a kereskedők, ami megbízhatóan vetíti előre az éves forgalmat. Vannak persze az általános gazdasági környezeten, az infláción és a fogyasztói magatartáson kívül is befolyásoló tényezők, mint például, hogy hónap elejére vagy végére esik-e az ünnep, illetve mennyire kerül távol a karácsonyi kiköltekezéstől. Az idei húsvét mindkét szempontból kevéssé mondható szerencsésnek, hiszen éppen hó végén lesz, amikor a fizetések már fogytán vannak, illetve idén nagyon korán is van.
„Mindezek ennek ellenére a márciusi forgalomnál mindenképpen növekedéssel számolunk, ugyanakkor még mindig érezhető, hogy a vásárlók sokkal érzékenyebbek az árakra, mint korábban. Fontosak számukra az akciók és a kiemelt ajánlatok az ünnepi termékeknél is
– mondják az Auchan Magyarország szakemberei.
Mivel a húsvét leginkább a tradicionális friss termékekről szól, így a legerősebb időszak az ünnep előtti hét. Természetesen az egyéb húsvéti termékeket, mint például a lakásdekorációt, italokat, tartós élelmiszereket, édességeket már az ünnep előtt pár héttel igen széles választékban kínáljuk az áruházak kiemelt pontjain, hogy a vásárlók könnyebben beszerezhessék.”
Az Auchan szerint jellemzően 2000-5000 forint között mozognak idén a sonkaárak. Az áruházláncnál nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy mindenki megtalálhassa a pénztárcájának és az ízlésének megfelelő terméket, így 40-féle sonkát tartanak a kínálatban. A klasszikus húsvéti sonkán kívül idetartoznak a fogyasztók által idesorolt termékek is, mint például a tarja, a csülök, a lapocka, az oldalas és pulyka termékek. A sonkán kívül ilyenkor megnő a forgalma azoknak a húsáruknak is, amik szintén a húsvéti asztalra kerülnek, mint a kolbász, a tepertő vagy a szalonna. Az Auchan szerint közel 400 tonna terméket fognak értékesíteni húsvétig ebből a termékkörből. Tapasztalataik alapján a legnagyobb volument csülökből és lapockából adják majd el.
Ilyenkor megnő a szószok iránti kereslet is, és általában a nagyobb kiszerelések fogynak jobban. A csípős szószok forgalma évről évre növekszik, ezt mutatja az is, hogy például a chili/paprika krémek forgalma töretlenül erősödött az elmúlt években.
Húsvétkor a sonka mellett az édesség a másik kötelező elem a háztartásokban. A két legnagyobb részt a csokinyuszik és a csokoládétojás képviseli, azonban a választékban különböző egyéb figurák is helyet kapnak a szezonális desszertekkel együtt.
Utóbbiból az olcsóbb szeletes édességek fogynak legjobban. Az Auchan mégis kiemelt figyelmet fordít a prémium szegmensre, elsősorban a desszerteknél, de a csokifigurák esetében is bőven vannak prémium termékek a polcokon.
Ugyancsak széles a termékkínálat az Auchanban a húsvéti dekorációkból és lakásfelszerelés termékekből is.
Az ünnepi készülődés nyilván megterheli a háztartásokat, de az a jó híre az áruházláncnak, hogy tavalyhoz képest egész évben 7000 termék olcsóbb lett náluk. Ehhez jönnek hozzá az OkAuchan akciók, amelyek 3000 terméket érintenek, ahol a kedvezmény mértéke 15%-tól akár 40%-ig is terjedhet. Ez a termékkör hetente-kéthetente változik, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvére valót. A permanensen kedvező áron kínált 7000 termékkel együtt tehát az Auchanból vásárolva idén érezhetően olcsóbban kijön egy teljes háztartás fenntartása, mint tavaly.
Kapcsolódó cikkeink
Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >