Vizsgálatokat készít elő a GVH az élelemiszer-kereskedelem területén
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő adatai szerint több alapvető élelmiszertermék ára csökkent hétfőtől az árrésstop bevezetésének következtében. A GVH már 2023-ban rámutatott, hogy korábban is tetten érhető volt az úgynevezett profit-hajtotta infláció Magyarországon, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokolhatónál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árrését. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi piaci folyamatokból is hasonló következtetések vonhatók le, a nemzeti versenyhatóság vizsgálatokat készít elő az élelmiszer kereskedelem területén.
A Gazdasági Versenyhivatal 2023 első felében több átfogó gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett, amelyek rávilágítottak, hogy az élelmiszerkereskedelem egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árait. Akkor az derült ki, hogy 2022-ben egyes élelmiszertermékeken (Pl. tejtermékek, tartós élelmiszerek) jelentősen nőtt a kereskedők nyeresége, ami – számos egyéb tényező mellett – hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős emelkedéséhez is.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke – 2023 márciusában – az élelmiszerágazatban elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai, illetve nemzetközi példák alapján, versenypártolási javaslat keretében kezdeményezte a Kormánynál az online Árfigyelő rendszer létrehozását is, ami hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül.
A GVH által működtett, a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerben hat nagy kereskedelmi lánc, országszerte több mint 1200 boltjában, 78 termékkategóriában, több mint 2000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő árai követhetők nyomon. Az Árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is. Az online Árfigyelő rendszer adatai szerint több alapvető élelmiszertermék (Pl. tejtermékek, tojás) ára csökkent hétfőn, a Kormány által elrendelt árréstop bevezetésének következtében.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke már múlt héten leszögezte:
„A GVH minden rendelkezésre álló eszközével támogatja az élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket. A nemzeti versenyhatóság a magyar emberek oldalán áll, kész a beavatkozásra, új vizsgálatok megindítására is. Szilárd meggyőződésem szerint az árrésstop meghatározott időszakra vonatkozó, átmeneti alkalmazása a magyar emberek – elsősorban a családok és a nyugdíjasok – érdekét szolgálja”
– mutatott rá a GVH elnöke.
A nemzeti versenyhatóság a magyar fogyasztók védelme érdekében – a hazai vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva – folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve a kereskedelem egyes szereplőinek piaci magatartását. Ez alapján a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén. A GVH arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki – a fogyasztók jólétét negatívan befolyásoló – versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között.
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 352 millió forintra bírságolta a One Magyarország Zrt.-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
