Vizsgálat indulhat a Shein és a Temu ellen veszélyes termékek miatt
Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság két vezetője, Peter Feldman és Douglas Dziak vizsgálatot sürget a Shein és a Temu e-kereskedelmi platformok ügyében, miután a weboldalakon veszélyes baba- és kisgyermek termékeket találtak.

800 dollár alatt vám sincs
A Reuters jelentése szerint a biztosok aggályaikat fejezték ki, és azt kérik, hogy az ügynökség alaposan vizsgálja meg, hogy ezek a külföldi platformok – mint a szingapúri Shein és a kínai Temu – betartják-e a szabályokat, különösen a harmadik fél eladókkal való kapcsolataik kezelését és az importált termékek minőségét.
A biztosok kiemelten foglalkoznak a „de minimis szabály” kérdésével, amely lehetővé teszi, hogy legfeljebb 800 dollár értékű, közvetlenül a vásárlóknak küldött csomagok vámmentesek legyenek. Kritikusok szerint ez a szabály megkönnyíti a Shein és a Temu sikereit az Egyesült Államokban, és előnyt biztosít számukra más piaci szereplőkkel szemben.
A kérdés már korábban is felkeltette az amerikai törvényhozók figyelmét, akik tavaly törvényjavaslatot terveztek a de minimis szabály eltörlésére, amelyet több nagy e-kereskedelmi platform, mint az Amazon és a Walmart is kihasznál.
Kapcsolódó cikkeink
A Temu megállapodást írt alá az IACC-vel – közös fellépés a hamisítás ellen
A Temu, a globális online piactér szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá…
Tovább olvasom >Shein ellen indított közös vizsgálatot az Európai Unió – súlyos fogyasztóvédelmi aggályok merültek fel
Közösen indított eljárást a kínai Shein webáruház ellen az Európai…
Tovább olvasom >Árelőny nélkül mi lesz? Komoly bajban a Temu a vámháború árnyékában
Felére esett vissza az e-kereskedelmi szektor egyik leggyorsabban növekvő szereplőjének,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >