Visszaesésben a magyarországi klinikai gyógyszervizsgálatok
Egyre kevesebb klinikai gyógyszervizsgálat zajlik Magyarországon, holott a szektor eddig a nemzetközi élmezőnyben számított – írja az Economx. Hazánk továbbra is a világ tíz legfontosabb helyszíne között van, ám a trend aggasztó: a vizsgálatok számának csökkenése nemcsak gazdasági, hanem betegellátási szempontból is jelentős hátrányt jelenthet.
A szegmens éves szinten közel 100 milliárd forinttal járul hozzá a gazdasághoz, ugyanakkor a társadalmi haszon még nagyobb lehetne. Szalóki Katalin, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója egy háttérbeszélgetésen hangsúlyozta:
„A klinikai vizsgálat a betegek szempontjából a legfontosabb, hiszen olyan gyógyszerekhez, terápiákhoz jutnak hozzá, amihez más módon csak évekkel később lenne lehetőségük.”
Az AIPM adatai szerint 2015 és 2023 között több mint 90 ezer magyar beteg vett részt klinikai kutatásokban. Míg 2020-ban még 14 ezer páciens kapcsolódhatott be, addig 2023-ban már alig ötezren. Ez a visszaesés hosszú távon a magyar egészségügy és a betegek számára is hátrányos lehet, hiszen kevesebb új terápia válik elérhetővé időben.
Kapcsolódó cikkeink
Az EP az uniós gyógyszerhiány ellen: közös beszerzések, stratégiai támogatások jöhetnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Kis-Balaton szűri a gyógyszermaradványok egy részét a Balaton előtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöld utat kapott az első, közellátást javító szemcsepp az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

