Vissza kell fizetni a meg nem szolgált agrártámogatások egy részét
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósult agrár-vidékfejlesztési támogatások egy részét vissza kell fizetniük a termelőknek, amennyiben nem teljesítették a támogatáskor vállaltakat – a Miniszterelnökséget vezető miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg és kedden délután 17 órakor lépett hatályba.
A különféle agrártámogatásokat külön-külön rendeletben szabályozta a szaktárcát vezető miniszter. Ezekből hiányzott az a szabály, amely előírta volna, hogy mi történjen akkor, ha a támogatott termelő nem teljesíti a vállalt feltételeket. Ezt a hiányt pótolta most a Lázár János által jegyzett rendelet, amely a korábbi jogszabályokat egészítette ki a visszafizetési szabályokkal. A visszafizetés általános konstrukciója olyan, hogy a nem teljesítésnek el kell érnie egy bizonyos szintet – például 30 százalékot – ahhoz, hogy a támogatás egy kisebb része visszajárjon.
A rendelet 50 korábbi tárcarendeletet módosít. Az első, a visszafizetésről intézkedő módosítás az építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatásokat szabályozó rendelethez kapcsolódik. Amennyiben az ügyfél üzemének mérete – a támogatási kérelem benyújtásának évétől számított negyedik évre – a pénzügyi tervben vállalt mérettől 30 százaléknál többel marad el, úgy köteles a 30 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát visszafizetni. A visszafizetés azonban nem lehet több a támogatás 15 százalékánál. Vagyis 60 százalékos elmaradásnál jár vissza a támogatás 15 százaléka.
Kevésbé szigorúak a szabályok azon termelői csoportok esetében, amelyek az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatásokat nem teljesítik. Ha a negyedik évben 30 százalékkal maradnak el a pénzügyi tervben erre az évre vállalt árbevételtől, úgy a 30 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát kell visszafizetniük. A visszafizetett összeg azonban nem lehet több a támogatás 5 százalékánál.
Egy másik vidékfejlesztési miniszteri rendelet a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatások feltételeit szabályozta. Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos alkalmazotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől, akkor – hiányzó foglalkoztatottanként – a támogatás 2 százalékát kell visszafizetni, de a visszafizetés nem lehet több 300 ezer forintnál.
Amennyiben a fiatal vállalkozó üzemének mérete a negyedik évre vállalt mérettől 20 százaléknál többel marad el, úgy a 20 százalékot meghaladó elmaradáson túli minden százalékpont után, a támogatási összeg fél százalékát kell visszafizetnie. A visszafizetés azonban nem lehet több a támogatás 15 százalékánál. Az új rendelet előírja azt is, hogy a támogatottaknak miként kell adatokat szolgáltatniuk a gazdaságukról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >